Hermione nem a szabadban ötlötte ezt a csodás napot, elvonult hálójának hűvös rejtekében. Hatalmas francia ágya egyik szélén feküdt, oldalára fordulva, egyik keze a feje alatt, másig az oldalán és úgy nézte az ablak előtt álló hatalmas fát, amit a gyenge szellő mozgatott. Finom anyagú selyem lepedő takarta őt a csípőjéig, de azon kívül semmit sem viselt. Nyugtalan volt és feszült, gondolatai valahol egészen máshol jártak, nem ebben a valóságban.

- Min gondolkozol? - kérdezte egy bársonyos férfihang, miközben arcát simogatta és vonásait kémlelte.

- Semmin - fordult szeretője felé, hogy belenézhessen Draco Malfoy ezüstösen csillogó szemeibe. Azok a szemek, amik mindig elbűvölték, amik oly egyedivé tették a férfit, amik mindig elrejtették érzéseit a külvilág elől. - Imádom a szemeidet - mondta, majd jobb kezével megsimogatta a férfi arcát, aki egy meleg mosollyal köszönte meg a bókot.

- Én minden imádok rajtad - hajolt hozzá közelebb és egy lágy csókot nyomott a lány ajkaira.

- Kivéve a véremet - suttogta Hermione, hangja nem volt vádló, még csak számot kérő vagy dühös sem, úgy mondta, mintha egy egyszerű tényt közölt volna.

- Miért mondod ezt?

- Csak úgy - vont vállat a fiatal nő, majd felült az ágyban. - Menned kell! - állt föl majd öltözködni kezdett. Nem zavartatta magát, szép nyugodt léptekkel összeszedte ruháit, amik a szoba különböző pontjain hevertek.

- Hova siessek? Nincs háború, mindenki mámoros kábulatban örül a békének mióta a Nagyúr elbukott - ült fel ő is az ágyban.

- Lehet, de te attól még egy körözött szökevény vagy, egy halálfaló! - fordult felé indulatosan Mione, majd Draco ruháit, amit a kezében tartott a fiú ölébe dobta.

- Most mi bajod van? Miért akarod elrontani ezt a szép napot?! - csattan fel indulatosan a szőke férfi. Szürke szemeit Hermione íriszébe fúrta, mind két tekintett csak úgy izzott a haragtól, mind a ketten fenntartották a kontaktus, nem fordultak el, túl büszkék voltak megadni magukat a másiknak.

- Igazad van! - túrt bele a hajába indulatosan Granger. - Csak nagyon feszült vagyok, éppen most árultam el a barátaimat. Draco én egy auror vagyok! Harry Potter legjobb barátja, aki ennek ellenére egy szökött bűnözőt rejteget!

- Akit nem csak rejtegetsz - térdelt fel az ágyban a férfi, majd közelebb kúszott a fiatal nőhöz. - Megbántad? - kérdezte miközben egyik kezével átölelte a derekát a másikkal, pedig a tarkójánál a hosszú, barna zuhatagba túrt.

- Nem, soha nem fogom megbánni - hajtotta fejét a férfi mellkasának. - Jól jegyezd meg, amit most mondok neked Draco Malfoy. Én nem az a fajta lány vagyok, aki érzelmek nélkül ágyba bújik bárkivel! Nekem ez nagyon sokat jelent, csak is olyan férfival vagyok hajlandó lefeküdni, aki fontos számomra, akit szeretek! És bármi is történjen ezek után velünk, tudnod kell, én tényleg szeretlek téged!

- Tudom - mosolyogta meg a lány kirohanást- Én is, szeretlek téged - nyomott egy apró csókot a lány homlokára, majd kibontakozott az ölelésből, majd elkezdett öltözködni. - Igazad van, mennem kell, nem sodorhatlak veszélybe!

********************************

Húsz perc múlva már a kis lakás ajtajába állt és éppen búcsút vettek egymástól. Hermione az ajtófélfának dőlve állt Draco ölelésében, miközben az szenvedélyesen csókolta őt, mintha soha nem akarta volna elengedni, hogy ez az érzés örökre megmaradjon.

- Menned kell - szakadt el a férfi ajkaitól a fiatal nő.

- Tudom - lépett egyet háta, majd megfordult és elindult a lépcsőház felé. - Ja és Granger! - fordult vissza a lány felé.

- Igen?

- Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jó vagy az ágyban - mondta nevetve, majd folytatta útját, maga mögött hagyva a mosolygós lányt, aki még jó darabig követte őt a tekintetével. Karjait, mintha fázna összefonta maga körül, arca megkeményedett, a mosoly eltűnt az arcáról és a szemeiből. Helyette a keserűség és valami mély fájdalom költözött.

Mikor már biztos volt benne, Draco elég messze ment, kilépett a lakásból, behajtotta maga mögött az ajtót és bezárta. Nadrágra zsebéhez nyúlt, ellenőrizte nála van e a pálcája, majd elindult ő is a lépcső felé, ahogy az előre le volt tisztázva.

*************************************

Draco Malfoy vidáman sétált a most furcsán, csöndes utcákon, de annyira elégedett és boldog volt, hogy ez neki fel sem tűnt. Kezeit farmerja zsebébe süllyesztette, a szél néha belekapott félhosszú szőke fürtjeibe és félig begombolt ingébe, de most még ez sem zavarta. Évek óta nem volt ilyen elégedett, Granger nagyon jó hatással volt rá. Hetek óta találkozgattak, a fiatal auror szinte mindig megjelent ott, ahol ő volt, furcsa játéka a véletlennek. Mindig ott volt mikor szüksége volt valakire, és hiába volt auror nem adta fel, mellette volt, s egy idő után Draco már tudatosan kereste a társaságát, míg végül teljesen bele nem zúgott a kis kócosba, amit most már nem is bánt, Hermione csodálatos nő, és szereti őt, ékes bizonyíték a mai együttlétük. Most feküdtek le először egymással, és az egyetlen szó, amivel le tudta volna írni az a frenetikus volt! Sok nő volt már az életében, de az mind csak szex volt, ez a mai alaklom egészen más volt. Jól mondta Hermione ez nem csak szex volt, ez már szeretkezés! Hisz ők ketten tényleg, szívből szeretik egymást, egyikőjük sem csak magára gondolt, mind a ketten azt akarták, hogy a másiknak ugyan olyan jó legyen, kölcsönösen figyeltek egymásra és kiegészítették a másikat.

- Malfoy! - hallotta, hogy valaki a nevét kiabálja a háta mögül. Egy ismeretlen férfihang volt, nem tudta ki lehetett az. Kezét mélyebbre csúsztatta a zsebébe, majd hosszú ujjaival átkulcsolta pálcáját. Szép lassan megfordult, felkészülve arra, hogy menekülni kell majd.

- Potter?! - kiáltotta el magát döbbenten, mikor megfordult és a Kiválasztottat látta meg, kivont pálcával, ami egyenesen felé irányult, pár pillanatig még döbbenten állt és hajdan volt ellenségét figyelte, majd ő is pálcát rántott. - Mit keresel te itt? - sziszegte.

- Téged! Hosszú hónapok munkája áll e mögött a találkozás mögött. Kutattunk utánad és minden bizonyítékot összegyűjtöttünk rólad, hogy biztos egy életre a rács mögé kerülj!

- Oh valóban? Micsoda megtiszteltetés, hogy a Nagy Harry Potter drága szabadidejét rám áldozza, ahelyett, hogy a kis Weasley cafkájával foglalkozna - mondta Draco, tudta, hogy az egyetlen esélye, ha felhúzza Pottert, egy nyílt párbajban nem biztos, hogy ő került volna ki győztesen, de számításai nem jöttek be, Harry arca merev maradt, semmilyen érzelmet nem mutatott meg, Malfoyt már egy kissé Pitonra emlékeztette.

- Ne strapáld magad, nem tudsz felhúzni.

- Valóban? Akkor mi lesz? Megküzdünk?

- Itt a nyílt utcán? Nem jó ötlet a muglikat már nem tudjuk sokáig távol tartani innen.

- Akkor mi lesz?

- Szépen velünk jössz.

- Veletek? - kérdezte döbbenten Draco, majd ebben a pillanatban szinte mindenhonnan, a hoppanálásra olyan jellemző pukkanás hangja töltötte be a csendes kis utcát. Malfoy körbe volt zárva, szabályos kör alakban körülbelül húsz fegyveres auror érkezett meg. - Mi a fene folyik itt?!

- Vége a játéknak Malfoy - jött egy mély férfihang tőle jobbra, akiben Draco felismerte Ron Weasleyt, mellette, pedig húgát Ginny és Bill Weasleyt.

- Nem adom fel! - kiáltotta, de a következő pillanatban a háta mögül két átok is eltalálta. A pálca kirepült a kezéből, ő maga, pedig térdre esett, kezei a háta mögé kerültek és szoros mágikus kötelékek, kerültek rájuk.

- Nem Malfoy, ennek itt a vége - lépett oda hozzá Harry, így egy kis rést hagyva a körben, ahol egy pillanatra Draco kileshetett.

Nem messze tőlük egy vékony kis fába kapaszkodva ott állt Hermione, kezében pálcája szeméből, pedig megállás nélkül folytak a könnyek. Őt nézte! Meleg barna szemeit az övébe fúrta, nem fordult el, nem kapta el, pedig mind ketten tudták, mit érez most Draco. Hermione elárulta őt, becsapta és kihasználta.

- Hermione - suttogta Draco, miközben úgy érezte a világ összes fájdalma, rá szakad.

- Hermione remek auror, tudja mi a kötelessége - mondta Harry, miközben talpra állította, majd elhopponált vele, a többiekkel együtt, de Draco az utolsó pillanatig Hermione szemit kémlelte, ahol a válaszokat és a miérteket kereste, de választ nem kapott kérdéseire, az egyetlen dolgok, amit látott, az egy megtört fiatal nő, akinek ugyan annyi fájdalom áradt a szemeiből, mint az övéből.