- Szeretlek - suttogta Draco Hermione fülébe.
A lány mosolygott, majd egy csókkal jutalmazta a fiút. Végre egymásara találtak, ez egyszerre hihetetlennek és lehetetlennek tûnt nem sokkal ezelõtt. De megtörtént és ez volt a legjobb dolog, ami valaha megeshetett velük.
- Én is szeretlek téged - mondta Hermione.
Egy nagy sziklára ültek le, Draco átölelte a lányt. Hermione fejét Draco vállára hajtotta, és becsukott szemmel élvezte a fiú jelenlété.
- Olyan hihetetlen- mondta a lány és hozzábújt Dracohoz.
- Igaz. Soha nem hittem volna, hogy ezt mondom, de nem tudnék nélküled élni. Ha valaki hat éve azt mondja, hogy téged foglak a legjobban szeretni, hát körberöhögöm.
- Én is így vagyok vele - nevette Hermione- Már csak, arra leszek kíváncsi, Harryék mit szólnak hozzá.
- Megátkoznak- mondta Draco könnyedén- De engem ez sem érdekelne, csak veled akarok lenni senki mással.
- Én is csak ezt akarom - mondta a lány.
- Ne aggódj nem fognak haragudni rád.
- Gondolod?- kérdezte a lány hitetlenkedve.
- Lehet, hogy nem ismertem Potteréket, de ha tényleg a barátaid, akkor nem fognak a boldogságod útjába állni. Most meg min mosolyogsz?
- Annyira megváltoztál a suli óta, és ez a változás nagyon tetszik.
- Örülök neki- mondta Draco õszinte örömmel a hangjában.
Draco elgondolkozott és rájött, hogy tényleg sokat változott az iskolai évek alatta és mióta itt Darkness Fallsban van. Teljesen átértékelte az egész életét, és Hermione iránti õszinte szerelme tisztítótûzként hatott rá. Egy ideig csak hallgattak, elmerengve és boldogan, majd Hermione megszólalt:
- Leslie honnan ismeri Ginnyt?
- Fogalmam sincs, de majd kikérdezem.
- Nem muszáj, csak kíváncsi voltam.
- Én is kíváncsi vagyok sok mindenre - mondta sejtelmesen Draco.
- Például mire?
- Nem is tudom…- elgondolkozó arckifejezést vágott- Mondjuk arra, hogy ott fent az a hármas, mikor óhajt kiszedni minket vagy mire készülnek odafent.
- Nincs fent senki, mindegyikük elment az elõbb. Nem emlékszel drágám?
- De emlékszem! Csak valami azt súgja, nincsenek olyan messze, mint hinnénk.
- Aha.
Draco gondolkozó képet vágott és körbenézett. A távolságot nézte a barlang szája és a tó között. Valami szöget ütött a fejében és ezt Hermione is észrevette.
- Mire készülsz?- kérdezte gyanakodva a lány.
- Én??- mutatott magára a fiú- Semmire édes.
- Ismerlek Draco Malfoy! Nem ok nélkül vágsz elgondolkodó képet. Tudom, hogy készülsz valamire. Na ki vele.
- Csukd be a szemed!
- Miért?
- Bízz bennem, nem lesz semmi baj meglátod.
- Jó - szólt a lány, majd követte az utasítást.
Felálltak szikláról, majd a lány becsukta a szemét. A fiú szorosan magához ölelte, és megcsókolta. A lány elmosolyodott és már nyitotta volna szemeit, hogy belenézhessen Draco gyönyörû szürke szemeibe, amikor Draco közelebb hajolt a füléhez.
- Még nem nyisd ki!- suttogta lágyan.
Aztán Draco is becsukta a szemét, majd erõs koncentrációba kezdett, és valami ismeretlen varázsigét mormolt, amit Hermione még életében nem hallott, de továbbra is csukott szemmel simult kedveséhez. Lassan emelkedni kezdtek a földtõl. Itt már nem állhatta meg a kis kíváncsi, hogy ne lessen. Résnyire nyitott szemekkel figyelte az ezüstösen csillogó ködfelhõt, ami beborított õket, és levegõben lebegtetve emelte ki õt és Dracot a barlang fogságából.
Kit a nap hétágra sütött és nagyon meleg volt. Draco becsukott szemmel és komoly képpel folytatta a varázslatot. Mikor már biztonságos távolságban voltak a barlang szájától, a fiú megszûntette a varázslatot, és mind a ketten elegánsan földet értek.
- Á szóval itt vagytok!- mondta Draco, a fûben heverészõ három jómadárnak.
- Drága rokon, hát sikerült a varázslat!? Ennek nagyon örülök- szólalt meg Leslie és már indult is kezet fogni a „drága rokonnal”, aki persze éppen humornál volt, és nevetve fogadta a kézfogást.
- Vagy egy milliószor repültem már- legyintett Draco- Úgy csinálsz, mintha nem tudnád, hogy tudok pálca nélkül is varázsolni.
- Nem tudtam még - mondta Leslie tettetett meglepettséggel.
A mellette álló Hermione, viszont meglepett arckifejezést vágott, nem volt még felkészülve a „Repüljünk Dracoval” címû mutatványra, amit Draco itt, Darkness Fallsban sajátított el.
- Mi volt ez a jelenet az elõbb?- kérdezte a fiú.
- Milyen jelenet?- kérdezett vissza Leslie, majd Aidrian és Tristen felé fordult- Ti tudjátok, mirõl beszél?
- Nem – jött az egybehangzó tömör felelet.
- Ne nézzetek hülyének!
- Már késõ- mondta a kék szemû fiú huncut mosollyal.
- Ezt a Ginny dolgot elmagyarázhatnád!- szólalt meg Hermione, miután elmúlt a meglepettsége.
- Óh igen! Ginny és én már a suli óta levelezgetünk. Még akkor volt egy ilyen program, hogy más-más iskolákba járó diákok, akik levelezõtársat keresnek, azoknak kerítenek partner. Aztán én Ginnyt kaptam levelezõtársként. Sokat írtunk egymásnak, és amikor volt idõnk találkozgattunk egymással.
- Akkor te voltál, vagy Gin titkos hódolója- mosolygott Hermione.
- Úgy van- helyeselt Leslie.
- Csak egyet nem értek. Miért nem mondtad meg az igazi vezetéknevedet?
- Ginny tudja, de megígértettem vele, hogy ne mondja senkinek.
- Meg azt sem, hogy a drága öcsikém, már meg is kérte a kezét.
- Tristen nem gondolod, hogy sokat tudsz?
- A tudás hatalom- nevetett Tristen
- Menjünk vissza a Repülõ Sárkányba - mondta Aidrian-, mielõtt ez a két hibbant összevetekedik, mert még egyszer nem akarok kábító átkot szórni rájuk.
Draco kézen fogta Hermionét, és nevetve indultak vissza a fogadóba. Út közben, alaposan megnézték milyen nagy pusztítást vittek véghez az illumina bokrok közt, amit szintén nem állhattak meg nevetés nélkül. A két fiatal összemosolygott és olyan boldogságot éreztek, mint még eddig soha senkivel. Mikor beértek a faluba, Leslie elõre furakodott és ellentmondást nem tûrõen elsõként lépett be az intézménybe.
- Hölgyeim és uram!- kezdte komolyan- Öröm hírt hozok. A mi drága Draconk végre összeszedte az összes bátorságát és bevallotta szíve választottjának érzéseit- itt kajánul elvigyorodott - és ennek eredményeképp Hermione és Draco egy párnak tekintendõ. Aki eddig Hermione kezére pályázott, az most hoppon marad. Szóval mikor lesz az esküvõ?
- Leslie- szólt rá Tristen- Állítsd le magad!
- Jó, jó rendben.
- Mi most elmegyünk lefeküdni - mondta Draco és ásított egy nagyot- Már nagyon álmos vagyok, és szeretnék már aludni.
- Ja, aludni- szólat meg Leslie.
- Leslie!- szólt rá Loreen a hátérbõl.
- Nem mondtam semmi rosszat.
- Leslie dugulj már el -ripakodott rá Colin – Túl sokat beszélsz, inkább csinálj valami hasznosat, amit csendben kell elvégezni, mondjuk, menj el horgászni.
- Ez nem is olyan rossz ötlet- szólat meg Loreen- Úgyis régen volt már hal, vacsorára. Leslie drágám, ha megkérhetnélek…
- Megyek mama - mondta, beleegyezõen a fiú és kisomfordált a fogadóból.
A társaság nevetve nézett Leslie után.
- Úgyse fog semmit- nevette Aidrian- Engedd meg Draco, hogy gratuláljak.
Miután mindenki gratulált Hermionénak és Draconak, a két fiatal elindult a szobáik felé. Hermione éppen a saját szobájába készült bemenni, de a kézét még mindig szorongató Draco ezt nem engedte.
- Miért nem engedsz be a szobámba?- kérdezte kedvesen a lány.
- Miért akarsz oda menni?
- Csak kell egypár dolog.
- Mi lehet ott bent, ami az én szobámban nincs?
- Mondjuk a pálcám, és a hálóingem- mondta Hermione.
- Garantálom, egyikre sem lesz szükséged - mondta huncutul a fiú.
Hermione elnevette magát. Majd egyszer csak azt vette észre, hogy Draco felkapja és beviszi a szobába. A fiú lette kedvesét az ágyra majd az ajtó felé intett, ami szépen becsukódott.

***


Komor, borongós reggelre ébredt Darkness Falls. Az eget acélszürke fellegek takarták el, és jéghideg esõcseppek verték az ablakot. Viharos szél fújt, amit tombolva tépázta a környéken lévõ hatalmas fákat és ezernyi letépett falevelet hordott szerteszét. Villám cikázott keresztül az égbolton, majd mennydörgés rázta meg a környéket.
Hermione megrezdült álmában, és közelebb bújt Dracohoz, aki oltalmazóan ölelte még szorosabban. Draco már órák óta ébren feküdt, és elmélázva nézte a kinti égiháborút. Örömmel töltötte el Hermione közelsége, mintha eddig is így lett volna, hogy a lány itt fekszik mellette. Már nyomát sem érezte a vágyódásnak, ami régen majdnem az õrületbe kergette. Még mindig nehezen sikerült elhinnie, hogy már hetek óta együtt vannak, nem tudott betelni a boldogság érzésével. Itt van a rég áhított kedves és szeretheti, ennél nagyobb örömet el sem tudott volna képzelni.
Ám a boldogság mellett, némi aggodalom és félelem is vegyült érzései közé. Tudta, hogy közeleg az idõ, és nemsokára szükség lesz a Sárkányokra. Apjára gondolt, és rengeteg kérdés ötlött fel benne: Mi lesz, ha ellene kell harcolnia szemtõl szembe? Mit fog akkor tenni? Nem ölheti meg, mert az apja. De akkor mit tegyen?
Az egyetlen dolgot biztosan állíthatott, hogy semmiképpen nem végzi úgy, mint egy apagyilkos. Hogy is tehetne ilyet képtelenség. Draco ismerte apja jobbik arcát is, de sajnos a rosszabbikat is. Ennek ellenére, mégis szerette az apját és ezen a világ minden kincséért sem változtatott volna.
Az esõcseppek egyre jobban verték az ablakot. Majd hirtelen kinyírt a szobaajtó. Draco óvatosan nehogy Hermionét felébressze, felkelt, hogy becsukja az ajtót. Egy erõsebb fuvallat süvített be a szobába, amitõl Draconak furcsa érzése támadt. Érezte valamilyen erõnek a jelenlétét, ami nyomasztóan hatott rá. Mintha lett volna valaki a szobában, aki suttogott.

„Közeli az óra, mikor a fény megküzd az árnnyal. Az árny erõsebb, mint valaha, s ha nem gyõz a fény, káosz lesz e földön, mely rosszabbat hoz a hálálnál. Közel a végsõ csapás, mely csak egyik félnek szabadságot ad, másiknak csak bujdosást, s halált. ”

A hang elcsendesült és Dracoban a szorongó érzés megszûnt. Becsukta az ajtót, és visszafeküdt az ágyába. Egy kicsit megijesztette a hang, de tudta, hogy mihamarabb cselekednie kell. Ránézett a faliórára, ami 5 órát mutatott. A fiú kedvesére nézett, aki nyugodtan aludta az igazak álmát. Draco nem bírta türtõztetni magát és megcirógatta Hermione arcát. A lány elmosolyodott és kinyitotta a szemét.
- Szia! - köszönt kedvesének, majd lágyan megcsókolta.
- Szia! - mondta lány- Mióta vagy fent?
- Már egy ideje.
- Bánt valami?
- Semmi –rázta meg a fejét – Csak valami készül, és ez nem hagy nyugodni.
Hermione arca komollyá vált, és Draco a félelem szikráit vette észre a szemében. Egy pillanatra jegyes ijedség futott rajta végig.
- Tudom - mondta halkan- Én is érzem már hetek óta és minden nap egyre erõsebben.
- Nemsokára Londonba kell mennünk.
- Igen igazad van, már nem várhatunk sokáig.
Egymás szemébe néztek, majd Hermione Dracohoz bújt, és a mellkasára hajtotta a fejét. Itt érezte magát egyedül biztonságban.
- Félek - mondta halkan a lány.
- Mitõl?
- Attól, hogy elveszítjük egymást, és soha többet nem látlak majd.
- Nem hagylak el soha!- mondta és szenvedélyesen megcsókolta.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek téged!

***


Nem csak Dracoék keltek ezen a reggelen ilyen korán. A többiek már a reggelit majszolgatták, amikor a páros megérkezett a konyhába. Most Leslie is komoly volt, még a szokásos reggeli köszöntõ az „Éljen az ifjú pár!” is elmaradt. Mindenki tudta szinte szavak nélkül is: tárgyalniuk kell arról, hogy milyen lépéseket tesznek az elkövetkezendõkben. Egy ideig szótlanul etettek, majd Draco a mellette ülõ Hermionéhoz fordult, aki unottan piszkálgatta a pirítóst a tányérján.
- Nem vagy éhes?- kérdezte a fiú.
- Most valahogy nem. Egy csomó minden jár a fejemben, és így nem tudok az evésre koncentrálni.
- Erre én is kíváncsi lennék, mi jár most a fejedben?- szólt Leslie.
- A druidákra gondoltam éppen, akik szertarásokat végeznek a környéken és egész Anglia szerte.
- El tudunk velük bánni - mondta Colin- Nem kell miattuk aggódnod.
- Tudom - mondta a lány.- De mindenre nem tudtok figyelni, és ha Voldemort támad, õket sem fogja visszafogni, sõt inkább támadásra ösztönzi õket. Szóval lenne egy javaslatom, vagyis inkább ötletem.
- Mond csak!- kapta fel a fejét Moira.
- Ki kellene a pentagrammot egészíteni valamivel, ami megvéd titeket az átkoktól.
- Milyenre gondoltál?- kérdezte Jane.
- Egy olyan védõkörre, amit úgy hívnak: absero circum
- Ahhoz három ember kell, akik közt van rokoni kapcsolta - mondta Tristen.
- Meg van az a három ember – mondta Shannon mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.
- De én Draconak nem vagyok a vérrokona - mondta Tristen.
- De Leslienek igen- erõsködött a félvámpír lány.
- Ha csak ezen múlik- szólalt meg Draco és egy tõrt vett elõ a talárja ujjából, amit mindig magánál hordott, mondván az ember soha nem lehet elég óvatos. Egy vágás ejtett a jobb tenyerén és átadta a tõrt Tristennek- Siess, mert Hermione mindjárt leájul a székrõl.
- Nem fogok elájulni, csak nem bírom a vér látványát, és azt sem, hogy vagdossátok magatokat- fakadt ki a lány.
Tristen és Draco kezet fogtak. Egymás szemébe néztek. Érezték egymás vérének szabad áramlását és különleges mágikus erõt, ami körbeölelte õket.
- Most már vértestvérek vagyunk!- mondta Draco és megveregette a fiú vállát, aki egy sugárzó mosolyt küldött felé.
A háttérbõl Loreen meghatottan figyelte a fiúkat és egy könnycsepp gördült le az arcáról. Arra gondolt, mennyire más Draco, mint Lucius. Fel meri vállalni érzéseit, és képes értük harcolni. A Malfoyok elvével szembeszegülve fogadott magának vértestvérül egy számûzöttnek számító fiút. Loreen nagyon jól tudta, hogy kitõl örökölte Draco ezeket a nemes vonásokat. Ez a valaki Draco minden egyes lépését a háttérbõl szinte észrevétlenül követte. Narcissa Malfoy- aki segített Loreennak megszökni- óvó szeme mindenhová követte fiát és soha sem hagyta magára.
- Hermione jól vagy?- kérdezte Draco falfehér kedvesétõl.
- Nem, de most inkább kimegyek és szívok egy kis friss levegõt.
- Ne kísérjelek el?
- Nem kell drágám, te csak maradj itt. A vízesésnél megtalálsz.
Azzal Hermione kitámolygott a fogadóból. A többiek bár aggódtak érte (különösen Draco), de a megbeszélnivalók nem tûrtek halasztást. Draco, Leslie és Tristennek még gyakorolni a kell a védõkör meghúzását, aminek tökéletesnek kell lennie. Ebben mindannyian egyet értettek és Leslie elindult, hogy megkeresse a könyvet, amiben a varázslat benne van.
Elég sokáig tanácskoztak, és végül úgy döntöttek holnap este elhagyják a biztonságos rejtekhelyet.

***


Már alkonyodott. Hermione egy nagy sziklán ült és figyelte a víz felszínén úszó falevelet. Elmélázva hallgatta a megnyugtató csobogást. Nem gondolt a közelgõ háborúra, hanem valami egészen más, és nagyon boldog dologra. Úgy érezte, hogy az élete ennél szebb nem is lehetne. Hirtelen két meleg kezet érzett, amik befogták a szemét.
- Draco tudom, hogy te vagy! - mondta nevetve.
- Honnan tudtad?
- Megérzés.
- Jobban vagy már?
- Igen már sokkal jobban, és már nagyon éhes is vagyok.
- Aki kihagyja az ebédet is, az ilyenen ne is csodálkozzon - mondta Draco és elvigyorodott - Amúgy mit csinálsz itt?
- Semmi különöset, csak nézem a tájat.
- Csodálatos ugye?
- Igen az.
- De sajnos holnap el kell mennünk - mondta Draco- Van egy ötletem.
- Mi az?
- Ha vége lesz a háborúnak, jöjjünk vissza ide. Mit szólsz hozzá?
- Nagyon jó ötlet - helyeselt a lány és elmosolyodott.
Draco leült a lány mellé és átölte. Csukott szemmel hallgatták a madarak csicsergését és a víz megnyugtató csobogását. Hermione kinyitotta a szemét és szembefordult a még mindig csukott szemû kedvesével.
- Mondanom kell valamit – suttogta a lány.
- Ne mondj semmit! - mondta Draco és kinyitotta a szemét.
- De ez…
A fiú a mutatóujját a lány ajkára helyezte és szürke szemeivel belenézett a barna szempárba.
- Most én fogok beszélni - mondta bársonyos hangon.
Hátrasimította szõke haját, ami természetesen nem engedelmeskedett gazdájának, hanem lazán a homlokába lógott, ami még ellenállhatatlanabb külsõt kölcsönzött neki. Draco féltédre ereszkedett és csillogó szemekkel nézett fel a döbbent Hermionéra.
- Hermione.
- Igen- szólt félénken a lány
- Ne szakíts félbe…- szólt rá a fiú- Tehát Hermione… Tudom, hogy rövid ideje vagyunk még csak együtt, de tudnod kell én mindig is szerettelek és most is szeretlek. Már régóta, még mikor suliba jártunk…
- Muszáj addig visszamenni?
- Nem… Szóval a lényegre térek: El tudnál viselni egy ilyen fickót - aki még az illumina bokorba is belök téged, ha kell – egész életedben? Akarom mondani: Leszel a feleségem?
Hermione csak mosolygott, nem is tudta hirtelen, hogy ébren van-e vagy álmodik. Draco olyan aranyos volt, ahogy ott térdelt elõtte komoly arccal, és azok a szürke szemek…
- Sokat segítene, ha mondanál valamit- szólt félve a fiú - Tudod nem muszáj most válaszolnod, én tudok várni, nem akarlak siettetni, csak nyugodtan gondold át a dolgokat és majd ha…
- Pofa be Malfoy!- szólt Hermione- Igen.
- Igen?
- Igen- mondta még határozottabban a lány és Draco nyakába ugrott, helyesebben a földre döntötte a fiút, aki ezt sem bánta, mert a kedvestõl kapott válasz, és a csók mindenért kárpótolta- Dehogy akarok várni elég volt az az öt év. Igaz, hogy olykor az idegeimre mész, de õrülten szeretlek.
- Szeretlek drága - mondta a fiú, aki olyan boldog volt, mint még soha.
Boldogan mentek vissza a többiekhez, akik nagyon örültek az elhatározásnak, fõleg Leslie volt oda az ötletért (mivel õ már az elõzõleg is megmondta, hogy „ezek ketten” hamarosan összeházasodnak).
- Úgy örülök, hogy családtag leszel!!- mondta a fiú Hermioénak és nagyon szorosan megölelte- Végre lesz egy normális is a családban, nem csak én.
- Javíthatatlan vagy Leslie- mondta Jane lesajnálóan.

***



Dracot a madarak csicsergése ébresztette. Nyújtózkodott egyet, majd körülnézett. Hermione már nem volt az ágyban, ami elég különös volt, mert Draco mindig elõbb kelt fel, mint õ. Szemébõl rögtön elillant az álom legkisebb szikrája is, amikor keresztül futott a fején néhány kosza gondolat.
Gyorsan felvette a köntösét és elindult, hogy megkeresse párját. Mikor elhaladt a konyha mellett, fojtott hangú beszélgetés foszlányai ütötték meg a fülét. Bent a helyiségben három nõ tanácskozott éppen.
- Megnéztem- mondta Jane- Ez a bájital is kimutatta azt, amit már eddig is sejtettél. De ez nem olyan megbízható, szóval nem lehetünk benne teljesen biztosak. Majd keresnem kell egy másik receptet.
- Ez pedig mindent megmagyarázna. Loreen szerint is ez lehet az oka…
Shannon egy tõrt vett ki az övébõl, majd az ajtó felé dobta. A másik két hölgyemény elképedve állt a jelenség elõtt és megrökönyödve nézetek az ajtó felé. Shannon összevonta a szemöldökét és borostyán sárga szemei megvillantak.
- Draco Malfoy ugye jól hallasz mindent?
- Én nem hallgatóztam - mondta Draco és benyitott a konyhába. Az ajtón teljesen átment a tõr, pedig azt nagyon kemény és tömör fából készítették - Egyébként, mirõl folyik a szó?
- Nõi dolgokról- szólt Shannon.
- Akkor én most távozom.
- Jól teszed!
Draco becsapta az ajtót, és hangos léptekkel végigcsörtetett a folyosón, majd bement a saját rezidenciájába, és ennek az ajtaját sem kímélte.
Közben a három szövetséges tovább beszélgetett.
- Mikor szólsz neki?- kérdezte Jane.
- Hamarosan.
- Inkább hamar- mondta Shannon- Így nem harcolhatsz!
- De Moira is…
- Õ egy kicsit más, de van már tervünk, hogyan oldjuk meg a dolgot. De téged is menteni… Én nem fogom engedni, hogy harcolj! – mondta Jane.
- Pontosan - mondta Shannon. – Na jó, menjünk pakolni. Meg fel kell ébreszteni a többieket is.
A másik kettõ csak bólintott, majd mindannyian elhagyták a tanácskozás helyszínét. Hermione vívódva indult el Dracoval közös szobájuk felé.

***



Draco a nap hátralevõ részét idegeskedéssel töltötte. Nem tudta kiszedni kedvesébõl, mirõl is beszélgettek a konyhában. Minden vallatásra tett kísérlete meghiúsult és ettõl még idegesebb és Hermione szerint még bolondabb lett.
- Miért kell neked mindig titkolóznod?- fakadt ki Draco türelmét vesztve.
- Te meg miért kíváncsiskodsz mindig? Mondtam, meg fogod tudni, de nem most.
- De miért nem most? Csak azt ne mondd, hogy „mert”, mert már kezdek begolyózni.
- Mondom most nem alkalmas és szeretnék biztos lenni a dolgomban. Aztán elmondom neked is- mondta nyugodtan Hermione
- Jaj drágám ne kínozz már! - mondta Draco és szenvedõ arcot vágott- Én nem tudok segíteni, hogy biztos legyél benne?
- Nem.
- Akkor kérj segítséget Loreen nénitõl.
- Már beszéltem vele.
- És mit mondott.
- Azt, hogy õ szerinte biztos és örül neki.
- De minek?
- Ügyes próbálkozás, de nem mondom meg- válaszolta a lány és kinyújtotta a nyelvét, mint egy öt éves kislány.
- Miért lettél te griffendéles, simán jöhettél volna a Mardekárba is. Remekül tudod kínozni az embert. Ezt amúgy direkt csinálod, hogy nem mondasz el semmit?
- Ha nem kérdezgetnél folyton nem lennél egyre jobban kíváncsi- nevetett a lány és lágyan megcsókolta Dracot.
- Nem kellene mégis elmondanod?
- Nem – suttogta a lány- Most még nem.
- Áhh- kiáltott fel a fiú, és a kezébe temette az arcát.
- Most meg mi a baj?
- Semmi- mondta makacsul.
- Mondd el!- kérte kedvesen a lány.
- Csak akkor, ha te is lemondod.
- Ne zsarolj!
- Nem veszlek feleségül - mondta komolyan a szõke herceg, de végül elnevette magát.
- Már nem táncolhatsz vissza, mert többet az életben nem szabadulsz meg tõlem… Úgysem tudnál nélkülem élni - mondta a lány vigyorogva.
- Dehogynem- mondta dacosan a fiú.
- Akkor rajta, élj!- fordult el tõle a lány.
Draco közelebb hajolt hozzá és megcsókolta, amitõl Hermione hátán jólesõ borzongás futott végig.
- Igazad van drága, nem tudnék nélküled élni.
- Én sem. De most már mennünk kellene pakolni.
- Nem lehetni inkább, hogy…- mondta huncut vigyorral az arcán a fiú és megcirógatta a lányt.
- Nem!- jött a határozott válasz- Már majdnem hat óra és még egy csomó minden hiányzik.
- Ígérem sietni fogunk - suttogta a fülébe Draco.
- Te mindig ilyen vagy?
- Milyen?
- Ilyen ellenállhatatlan- nevetett a lány.
- Nem tudom, lehet.


***



Már besötétedett, amikor a csapat már indulásra készen állt a Repülõ Sárkány elõtt. Az eget jótékony sötét fellegek borították. Tíz seprû feküdt egymás mellett a tornácon. Mivel Darkness Fallsból nem lehetett hoppanálni, ezért repülve kellett elenniük. Az idõ tökéletes volt, hogy észrevétlenek maradjanak.
- Vigyázzatok magatokra!- mondta Loreen.
- Persze mama! Amint megérkezünk küldök egy baglyot - mondta Leslie és megölelte anyját.
- Ajánlom is!
- Miért nem jön ön is velünk?- kérdezte Hermione.
- Még nem mehetek, de hamarosan újra találkozunk.
- Vigyázz magadra anya!- mondta Tristen és egy puszit nyomott anyja homlokára, aki elmosolyodva ölelte át.
- Te is nagyon! Nemsokára ott leszek veletek.
- Srácok akkor induljunk - mondta Jane - Szia Loreen!
- Szervusz drágám!
Draco oda ment Loreenhoz, és átölelte.
- Hiányozni fogsz!- mondta Draco.
- Te is nekem!
Miután elbúcsúztak Loreentõl, felültek a seprûkre és felemelkedtek. Loreen még sokáig nézete a távolodókat, egy mosoly jelent meg az arcán és így szólt:
- Kirepültek a Sárkányok.
Mikor már nem látta az elszánt kis csapatot, elindult befelé a fogadóba.