Hajnaltájt érkezett meg a kis csapat London felé. Már elég fáradtak voltak a sok repüléstõl, de az elszántságuk ébren tartotta õket. Az egész környéket vastag ködfelhõ lepte el, jól eltakarva a kis társaságot a kíváncsi szemek elõl, és sajnos a haladásukat is megnehezítette, de egy ügyes bûbáj segítségével nyertek némi látóteret. A hideg szél fújt, amitõl majdnem a seprûikre fagytak az utazók.
- Hova kell most mennünk?- kérdezte Moira egy ásítás közben. Már nagyon álmosnak érezte magát, csak az tartotta ébren, hogy férje mindig mellette repült, néha- néha gyengéden megrázta a vállát és kedves szavakkal próbálta elterelni a figyelmét a jótékony alvástól.
- Dumbledore azt üzente, hogy a Foltozott Üst hátsó bejáratához kell mennünk, mert ott nem vesz minket senki sem észre - mondta Tristen- és várni fog valaki minket.
- Mért nem megyünk, rögtön a Grimmauld térre?- kérdezte Hermione.
- Hová?- kérdezett vissza a társaság többi része.
Hermione megismételte a kérdést, de a többiek még mindig nem tudták hol van az a hely.
- Nem érdekes- legyintett a lány.
Nem sokkal késõbb, lassan ereszkedni kezdett a tíz seprû, majd elegánsan landoltak a megbeszélt helyen, ahogy egy fekete köpenyes illetõ várta õket. Magasságából és székes vállából ítélve férfi lehetett. Közelebb ment a társasághoz és levette a fejérõl a csuklyát.
- Harry!- kiáltott Hermione boldogan és már szaladt is átölelni Harryt.
- Csss halkabban Mione! Még a végén valaki meghallja, és akkor nagy slamasztikában leszünk. Én is örülök neked!- mondta mosolyogva a fiú, majd megnézte a többieket, akik Hermionéval jöttek- Jó reggelt!- köszönt illedelmesen, majd megakadt a szeme Dracon – Malfoy te mit keresel itt?
- Melyik?- kérdezték a többiek.
- Hogy, hogy melyik? Talán több is van.
- Kettõ – mondta Hermione.
- A Görényre gondoltam
- Harry!- szólt rá Hermione erélyesen, és oldalba lökte a fiút.
- Én is örülök neked Potter!- mondta némi gúnnyal a hangjában- Csak segíteni jöttem, semmi több.
- Te? Segíteni? Ez most csak egy vicc?
- Nem, tényleg segíteni jött – mondta Hermione.
- Igazán?- fortyant fel a fiú.
- Harry hagyd abba, nem ártott neked semmit!
- Mióta véded így?
- Mióta szeret és a menyasszonyom- szólalt meg Draco.
- Na ne- hitetlenkedett a fiú.- Hermione, igaz ez?
- Igen- mondta a lány, de nem tudta elrejteni boldog mosolyát.
Harry meg sem tudott szólalni, de végül összeszedte magát és megszólalt:
- Sok volt ez nekem most így egyszerre. Majd késõbb megbeszéljük – fordult háttal Hermionénak, majd egy pergamendarabot szedett elõ a zsebébõl- Olvassátok el ezt a címet és jegyezzétek meg! Innen zsupszkulccsal megyünk tovább.
Majd egy biciklikerékre mutatott a sarokban, ami már elég lepusztult állapotban volt. Draco ránézett a szánalmas tárgyra, majd Harryre és kényeskedve megcsóválta a fejét.
- Most komolyan mondod, hogy ez a zsupszkulcs?- nevetett fel Draco.
- Ez- mondta tömören Harry.
- Nevetséges.
- Ha ilyen nagy a szád Malfoy, akkor menj egyedül a fõhadiszállásra!
- Elég legyen már!- szólt Hermione.
Harry morogva közelebb hozta a kereket, majd mindenki megfogta és elkezdõdött az utazás. Nem telt sok idõbe, mire megérkeztek a Grimmauld térre. Ködbe burkolózott téren alig láttak valamit, de Harry nagyon is jól tudta, merre kell menni. Megállt, majd hátranézett.
- Gondoljatok a címre!- adta ki az utasítást.
A társaság követte az utasításokat, és hamarosan felbukkant a 12-es számú ház. Harry elõre ment és benyitott. Hermione kézen fogta Dracot, és maga után húzta, a csoport másik fele pedig követte õket. Körülbelül hat óra felé járhatott az idõ, ennek ellenére mégis lézengett már néhány ember a fõhadiszálláson.
- Végre megérkeztetek!- mondta mosolyogva Lupin professzor- Jobban vagy már Hermione? Már nagyon aggódtunk érted!
- Köszönöm már sokkal jobban vagyok.
- Ennek örülök! És önökben kit tisztelhetek? Én Remus Lupin vagyok.
- Jane Trick- nyújtott kezet.
- Tristen MacNamara.
- Shannon O’Reily.
- Colin O’Reily.
- Keara Nacan.
- Moira Logen.
- Aidrian Moore.
- Leslie Malfoy.
- Oh akkor te vagy Loreen fia.
- Igen- bólintott Leslie.
- Ismertem édesanyádat és édesapádat, még amikor Roxfortba jártak. Egy évfolyamba jártunk.
- Tényleg?- csillant fel a szeme Leslienek.
- Bizony - mondta Lupin és Draco felé fordult.
- Engem meg ismer professzor.
- Örülök, hogy újra látlak Draco- mondta a Lupin ellenségesség nélkül.
- Fõleg akkor fogsz örülni, ha megtudod, hogy feleségül veszi Hermionét- jegyezte meg Harry epésen.
Lupin éppen válaszra nyitotta a száját, amikor is Ron lépett be az elõszobába egy szelet pirítóssal a kezében.
- Hermione!- kiáltotta el magát a fiú boldogan, a pirítós a földre ejtve, rohant oda Hermionéhoz majd átölelte- Végre visszajöttél! Már több mint egy hónapja voltál távol. Mit történt mesélj? Mit keres itt Malfoy?
- Melyik?- hangzott fel a kérdés újra.
- Hogyhogy melyik, hát ez itt.
- Neked is elmondom Weasley. Én is segíteni jöttem, és nem ez nem vicc. Oh van itt még valami, amit még tudnod kell: szeretem Hermionét, és feleségül veszem. Ki hagytam valamit?- kérdezte ártatlanul.
Ron megkövülve állt Hermione mellett, akinek még fogalma sem volt, hogyan magarázza ezt meg barátainak. A feszült helyzetet egy újabb örömkiáltás oldotta egy kicsit. Majd három nõ jelent meg a színen, és az elõszoba kezdett egyre szûkebbnek bizonyulni az egyre növekvõ társaságnak. A kiabáló Ginny Weasley volt, aki most nem Hermionénak örült ennyire, hanem Leslienek.
- Leslie!
- Ginny!- nevetett Leslie boldogan, megölelte a lányt és megcsókolta.
- Annyira hiányoztál!
- Te is nekem!
- Húgi ezt megmagyarázhatnád! – mondta Ron
- Késõbb- mondta Ginny-, mert ahhoz, kell egy kis idõ, mire ezt megmagyarázom.
A másik két nõ csak mosolygott és üdvözölték Hermionét, majd a többieket.
- Hello!- mondta a fekete hajú és zöld szemû nõ- Ashley Blake vagyok, Harry felesége.
- Én pedig Nyssa Cruel vagyok, Ron felesége.
Miután a jelenlévõk bemutatkoztak egymásnak, kezdõdhette a nagy megbeszélés. Feszült volt a hangulat és kínos. Harry és Ron tömény megvetéssel nézett Dracora, akit ez egy cseppet sem érdekelt, inkább a Black kúria berendezésének a tanulmányozásával volt elfoglalva. Ellenben Hermionéval, aki minél elõbb túl akart lenni egy vallomáson.
- Harry, Ron, beszélnünk kellene!- szólalt meg Hermione.
- Ideje lenne - mondta Harry.

***


Késõbb nagy veszekedés hallatszott a nappaliból, amit a konyhában reggelizõk is tisztán hallottak. Gyakran elhangzott mondatok: „Hogy tehetted?”; „Egy szemét halálfaló görény.”; „Soha nem volt halálfaló!”; „Összeálltál az ellenségünkkel!”; „Nem méltó hozzád.” Majd az egészet egy az eddiginél hangosabb szóáradat zárta le.
- De én akkor is szeretem, és õ is szeret engem, nektek meg semmi beleszólási jogotok nincs kivel legyek boldog. Gondolkodjatok el ezen!- mondta a lány, és kiment a nappaliból.
Draco arcán egy mosoly jelent, meg amikor dühös kedvese õt vette célba. Bár Draco szívesen segített volna neki elintézni az ügyet Harryékkel, de valami azt súgta neki abból nagy veszekedés, verekedés, esetleg párbaj is lehetne. Inkább jobbnak látta, nem beleavatkozni a dolgokba, mert abból baj is lehet. Hermione kipirult arccal állt meg mellette és megszólalt:
- Reggeliztél már?- hangjában már múló düh volt csak, de még mindig nem nyugodott meg teljesen.
- Igen.
- Akkor gyere, mert veled is van egy kis beszélgetnivalóm!
A fiú csak bólintott és követte Hermionét a kertbe. Kint már jobb idõ volt, mint mikor megérkeztek. A ködnek már nyoma sem volt, de a nyárias meleg már nem érzõdött úgy, mint napokkal ezelõtt. Hiába az õsz már nagyon is sietett birtokba venni a tájat és lerombolni azt, amit a nyár épített fáradságos, kemény munkával. A két fiatal leült egy padra, Hermione szorosan Dracohoz bújt és egy nagyot sóhajtott.
- Elegem van – mondta fáradtan.
- Nyugodj meg!- mondta Draco nyugodt hangon és megcirógatta a lány arcát.
- Ne értik meg, hogy szeretlek- fakadt ki a lány.
- Elõbb vagy utóbb megértik.
- És ha nem?- tette fel a kérdést félve.
- Meg fogják érteni, akármilyen fafejûek is.
Egy ideig csak szótlanul nézték a kertet, ami még nyári szépségében pompázott, de már nem sokáig.
- Draco- mondta Hermione valamilyen különös boldogsággal a hangjában.
Draco belenézett kedvese szemébe, ami ragyogott a boldogságtól, nem mintha eddig nem lett volna csillogóan fényes, de most valami különleges is volt a melegbarna szempárban.
- Igen.
- El kell mondanom neked valamit - mondta Hermione hevesen dobogó szívvel.
- Mit drágám? – kérdezte Draco bársonyos hangon.
- Kisbabánk lesz - mondta a lány sugárzó mosollyal.
- Ez biztos?- kérdezte Draco elképedve és az elõbbi nyugalma egy perc alatt semmivé foszlott – El sem hiszem.
- Igen biztos. Apuka leszel- nevetett a lány.
- De hát mikor, hogyan?- kérdezõsködött tovább a fiú.
- Mikor? Elképzelésem sincs - mondta Hermione viccelõdve- Hogyan?? Erre szerintem nagyon jól tudod a választ.
Draconak leesett az álla, majd mikor már tudatosult benne minden, mérhetetlen büszkeség töltötte el, és önkéntelenül kihúzta magát. Mosoly jelent meg az arcán, amit össze sem lehetett hasonlítani azokkal a gúnyos vigyorokkal, amiket annak idején Hermionénak szánt. Felhõtlen boldogsággal zárta a karjaiba kedvesét és olyan szenvedéllyel csókolta meg, ami talán örökké az emlékezetükbe vésõdött.
- Annyira szeretlek! - mondta Draco.
- Én is nagyon szeretlek téged!
- Szóval ezt titkoltad elõlem - mondta egy kis számonkéréssel a hangjában.
- Igen.
- De drágám, miért kínoztál ennyi ideig? Hiszen ez a legjobb dolog, ami történhetett velünk. Nekem meg már mindenféle eszmebejutott, de erre álmomban sem gondoltam volna.
- Össze voltam zavarodva és most sem tiszta elõttem minden. Nem korai még gyereket vállalnunk?
- Én nem érzem annak. Váratlan egy kicsit, de nagyon örülök neki.
- Biztos?- kérdezte Hermione.
- Kicsim olyan butuska vagy! Mit gondolsz te rólam, azt, hogy mérges lennék rád? Soha az életben nem voltam ilyen boldog és ezt neked köszönhetem.
- Szeretlek Draco- mondta a lány és megcsókolta.
Majd újabb kiabálást hallottak bentrõl, ami szintén óriási hangerõvel szállt a szélben.
- Ez nem lehet igaz, te is csak úgy eljegyzed magad, és errõl nem szól. Ráadásul egy Malfoyjal!- ordította Ron.
- Mi bajod van Leslievel?
- Az hogy nem ismerem. Mi van, ha õ is olyan, mint Lucius vagy az a semmirekellõ Görény?
Ezek után nevetésorkán szabadult el a konyhában.
- Jól elvannak- nevette Draco.
- Csendesen egy kicsit nem hallok semmi- korholta Hermione.
- Nem is tudtam, hogy ilyen kíváncsi vagy- csiklandozta meg Draco kedvesét.
- Nem vagyok kíváncsi, csak szeretném megtudni, hogy mi lesz a veszekedés vége.
Draco megcsóválta a fejét, de õ is éppen olyan kíváncsinak bizonyult, mint párja.
- Ha ezt anya meg apa megtudja….
- Mit kell megtudnom Ronald?- hallatszott Mrs Weasley hangja.
- Azt, hogy Ginny eljegyezte magát egy Malfoyjal, és nem szólt nekünk semmit.
- Én tudtam errõl – mondta Mrs Weasley-, sõt az apád is tudott róla, mivel Leslie megkérte tõlünk Ginny kezét.
- Mikor?
- Több mint két hónapja.
- És nekem miért nem szólt senki?!
- Azért drágám, mert tudtuk hogy ki fogsz borulni- szólalt meg Nyssa.
Közben kint a kerti padon Draco és Hermione kuncogva ült nagy boldogságban.
- Szép kis nap- mondta Hermione.
- A legszebb – szólalt meg Draco


***


Viharos éjszaka volt, dörgött, villámlott és nagyon sok esõ esett. Bent az egyik szoba, hatalmas baldachinos ágyában Draco és Hermione feküdt. Hermione már rég az igazak álmát aludta, de Draco hiába próbálkozott sehogy sem tudott elaludni. Hihetetlenül boldognak érezte magát, amitõl óriási gombóc nõtt a torkában, és nem állhatta meg soha mosolygás nélkül, ha a kicsire gondolt. El sem tudott képzelni jobb dolgot. Apa lesz, ez olyan hihetetlennek és rémisztõnek tûnt.
A baba érkezésének hírét a többiek is kitörõ örömmel fogadták. Mit kiderült, nem csak Dracoékhoz látogat el a gólya, hanem Ron és Nyssa, Aidrian és Moira is örülhet egy csemetének a közeljövõben. Ron és Harry, hogy elássák Hermionéval a csatabárdot, erõt vettek magukon és kifejezték õszinte gratulációjukat a párnak.
Bár eddig Dracot olyan „embernek” tartották, akinél egy fatuskónak is több érzelme van, de most, ahogy a boldog arckifejezését látták, rá kellett jönniük, hogy Hermione nem a levegõbe beszélt. A szívük mélyén, pedig biztosan tudták mind a ketten, hogy Draco nem egy rossz ember.
Draconak ahogy ébren bámulta a plafont, eszébe jutottak a szülei. Vajon mit szólnának, ha tudnák mi is történt eddig vele? Õk is azt a felemelõ érzést éreznék, mint most õ, ha tudnák, hogy hamarosan igazi család lesznek Hermionéval?
Merengésébõl valami zaj zökkentette ki. Folyosóról léptek hallott, majd valaki berontott a szobába, természetesen kopogás nélkül.
- Malfoy!
- Potter!- mondta halkan, és mérgesen Draco- Halkabban, még felébred Hermione.
- Bocs.
- Mit akarsz?
- Gyere le! Van egy kis meglepetésünk.
- Muszáj pont az éjszaka közepén?- kérdezte Draco fáradtan.
- Igen. Fontos vendégünk érkezett és szerintem érdekelni fog, hogy kicsoda lehet.
- Ajánlom is, hogy fontos legyen!
- Hidd el az lesz, de most gyere!
Draco magára kapta a köntösét és elindult Harry után. Végig mentek a folyosón, majd le a lépcsõn, aztán egy sötét lejáraton a pincébe. Az ajtó elõtt két férfi állt, akik szó nélkül kinyitottak az ajtót az érkezõknek.
Bent csak egy- két gyertya szolgáltatott némi fényforrást. A helyiségben négy ember volt, akik közül hármat Draco kapásból felismert, de egyet nem nagyon látott, mivel félhomályba burkolózott az egész alakja és köpeny volt rajta. A tágas pincében, volt egy asztal, amit három férfi ült körbe. Az egyik Perselus Piton volt, a másik Albus Dumbledore, a harmadik pedig…
- Apa!- kiáltott fel Draco, nem tudta eldönteni, hogy tényleg látja-e, amit lát, vagy csak álmodja.
- Fiam!- szólalt meg Lucius is, akinek mellesleg össze volt kötve a keze.
Nem volt éppen rózsás hangulatban, de a hangjában Draco azt vélte felfedezni, hogy apja örül a találkozásnak, bár mérget venni nem mert volna rá.
- Örülök, hogy látlak!- mondta Lucius.
- Mi az ördögöt keresel te a Rendben?
- Nem magamtól jöttem. Hidd el!
- Ma este fogtuk el, amikor a társaival rá akartak támadni a Thomas családra- mondta Piton.
- Még mindig nem mondtad el Perselus, hogy kitõl tudtad meg az információt?- kérdezte Dumbledore.
- Ki mástól tudhatná, mit ettõl a némbertõl- mondta Lucius és a szaténköpenybe burkolózó nõ felé fordult, aki most levette a csuklyát a fejérõl, majd kilépett a fényre.
- Hogy beszélhetsz így a feleségedrõl?- mondta mosolyogva Narcissa.
- Miért árultál el az ellenségnek?
- Mert itt volt az ideje, hogy befejezd az öldöklés, és fiad mellé állj, mert szüksége van rád. A Nagyúr szolgálata már nem fontos. Nem árultalak el, csak meghoztam egy döntést helyetted és Perselus volt olyan nagyvonalú és segített nekem.
- Összejátszottál ezzel a besúgóval?- fakadt ki Lucius
- Csak a te érdekedben tettem.
- Remélem, azt nem várod el tõlem, hogy segítsek is nekik.
- A legkevésbé sem.
- Mama- szólalt meg Draco, miután magához tért a meglepõdöttségbõl.
- Kisfiam- szólt Narcissa és könnyekkel a szemében, mit sem törõdve felpaprikázott férjével, odament fiához és szorosan magához ölelte- Végre itt vagy, annyira hiányoztál. Nagyon aggódtam érted, de Loreen meg nyugtatott, hogy felesleges nyugtalannak lennem.
- Mi? Loreen? Tartod a kapcsolatot a húgommal?- mondta Lucius mérgesen.
- Talán valami kifogásod van ellene? Szegénynek az volt az egyetlen hibája, hogy szerintetek rangon alul ment férjhez. Én soha nem haragudtam rá.
- Ravasz egy nõszemély vagy. Hogy tudtad ezt is eltitkolni elõlem?
- Talán elfelejtetted kedves, hogy magam is Mardekáros voltam? – mondta Narcissa nevetve, majd újra a fiához fordult- Mesélj el mindent a menyasszonyodról!
- Milyen menyasszony?- kérdezte megrökönyödve Lucius.
- Hermione Grangernek hívják - mondta Narcissa.
- Az a griffendéles…
- Ki ne mondd Lucius, mert akkor megismerkedsz a pálcámmal! Egyébként örülnöd kellene, mert a fiúnk egy kivételes és okos lányt vesz feleségül, nem azt az ostoba Pansy Parkinsont. Nem is tudom, hogy egyezhettél meg az apjával az eljegyzésrõl Draco tudta nélkül. Drágám mond csak, mikorra várjátok a babát?
- Micsoda?- fortyant fel Lucius- Már gyerekük is lesz. Hogy az a…..
Itt a leendõ nagypapa mondott volna néhány keresetlen szót Dracora és a felelõtlen, meggondolatlan magatartására, de a jó öreg Piton professzor egy laza pálcasuhintással elnémította. Luciust ez nem nagyon zavarta, de a többieket sem õ. Tehát mindenki jól járt.
- Mama szerintem ezt ne most beszéljük meg.
- Rendben van kisfiam, menj csak fel hozzá, és majd holnap beszélünk. Nekem még van egy kis elintéznivalóm.
- Jó- mondta Draco majd átölelte anyját és egy puszit adott neki, majd elindult kifelé a pincébõl.
Draco fejében ezernyi dolog kavargott, mikor belépett a szobába. Fogalma sem volt, anyja mennyi mindent tud és végre fellázadt apja ellen. Persze mindig is tudta, hogy Narcissa nehezen tûrte Lucius örökös parancsolgatását, de arra végképp nem gondolt, hogy a dolgok idáig fajulnak. Draco kótyagosan lépdelt az ágya felé, aminek szélén ülve Hermione nyúzott arccal várta õt.
- Hova tûntél az éjszaka közepén? Még egy napja sem vagyunk itt, de már bevetésre küldenek, vagy mi volt?- mondta a lány álmosan.
- Ne haragudj, hogy nem szóltam, de nem akartalak felébreszteni. Jött néhány váratlan vendég…
- Kik?
- A szüleim.
- A szüleid? Mit keresnek õk itt?
- Anya a fejébe vette, hogy jó útra téríti apámat.
- Lucius Malfoy jó útra tér. Akár egy vígjáték címe.
A fiú fáradtan elmosolyodott és elült az ágyra Hermione mellé, majd átölelte és megcsókolta.
- Inkább aludjunk, majd holnap megbeszélünk mindent.
- De én nem vagyok álmos - mondta dacosan a lány.
- Olyan vagy, mint egy kislány. Na mars az ágyba!- mondta Draco és ásított egy nagyot- Én már nagyon álmos vagyok.
- Éhes vagyok.
Draco elvette az éjjeliszekrényrõl a pálcáját és az asztal felé bökött, ahol egy tál jelent meg rajta néhány szendviccsel.
- Loreen nénitõl tanultam- mondta ásítva.
- Drága vagy!- mondta Hermione és megcsókolta fáradt párját.
- Ühümmm- mormogta a fiú, majd végigdõlt az ágyon és már aludt is.
Hermione mosolyogva nézte kedvesét, betakargatta és puszit adott a homlokára. S egy ideig nézte, ahogy Draco perceken belül álomba merült.