Amanda Beard!!

Amanda Beard soha életében nem érzett még olyan fáradságot, mint most. Akkor sem mikor az őcsi torna bajnokságra készültek, sőt még akkor sem, mikor a félévi vizsgák fenyegetése ott lebegett a feje felett, s ő képtelen volt hetekig rendesen kialudni magát, mert ez a fáradtság nem fizikai sokkal inkább szellemi. Ennek oka pedig nem volt más, mint a két hét múlva esedékes kosárlabda bajnokság döntője. Minden év májusában az ország két legjobb csapata összeméri az erejét, hogy eldöntsék melyikük is érdemesebb a Bajnoki serlegre.

S ebben az évben - Amanda legnagyobb bánatára - az ő iskolájuk az ennyik döntős, sőt az nagyszabású eseménynek otthon adó intézmény. Emiatt pedig az egész iskola versenylázban égett. Az összes diák, sőt még a tanárok ajnározták a csapat játékosait, akik ezt ki is használták. Felfuvalkodott hólyagok ként járkáltak a folyósokon.

Amanda azonban többi társával ellentétben nem dicsőítette a kosarasokat. Ennek pedig több oka is volt. Ő is benne volt egy csapatban, már az atlétikaiban és egész jó eredményeket is ért, de ő miatta soha nem rendeztek ekkora puccparádét. S most a kosárcsapat edzése miatt a tornaterem állandóan foglalt volt, így hetente csak egyszer tudott edzeni, pedig az ő országos bajnoksága is már közeledett.

A másik ennél a lány számára sokkal nyomosabb és régebbi indok volt. Legjobb barátjának Mark Levkoskinak ikerbátya Alex. A kosárcsapat kapitány, a sztárjátékos, aki azóta volt életének megkeserítője amióta ismerték egymást. Kölcsönös utálattal fordultak, mindig egymás felé és ezen Mark sem tudott változtatni aki mindent elkövetett az évek során, hogy kibékítse őket, persze eredménytelenül.

Amy már egyedül gyakorolt a hatalmas tornateremben, mivel a csapattársai az edzés vége előtt elvonultak az öltözőjükbe, nehogy az általuk bálványozott kosarasok akik utánuk következtek meglássák őket kócosan, vagy ne adj isten izzadtan. Amanda ezzel szemben a rendelkezésére álló két órának minden egyes percét kihasználta, még véletlenül sem adva meg azt a kegyet a kosárcsapatnak, hogy esetleg előbb elkezdjenek edzeni.

Hamarosan azonban artikulátlan üvöltés visszahangzott végig az üres folyósokon, ami csak az azt jelenthette, hogy a játékosok már átöltöztek és éppen melegít a hangszálaikat és persze hangot adnak azon véleményüknek, hogy közeli rokonságban állnak a majmokkal. Beard csalódottan mászott le a gerendáról és elindult a csucsai felé. Már elege fáradt volt és nem volt kedve megint veszekedni levezetés -képpen.

Kék törölközője és tornazsákja az egyik padon várta már őt, mikor a terem kétszárnyú ajtaja kivágódott és egy csapat kurjongató fenevad rontott be rajta, pom-pom lányok kíséretében. Amanda arcán egy fájdalmas fintorral kezdett el szedelődzködni, még mielőtt kiszúrják maguknak az iskola menői. Már éppen végzett, mikor egy kék mezes alak lépett oda hozzá, ezzel árnyékot vetve rá.

Alex volt az, kezében kosárlabdával és egy kaján vigyorral az arcán. Rövid barna haja kócosan és kezelhetetlenül meredt az égbe, míg világos szemei szinte világítottak barna bőrén. Levkoski aki az összes lány kedvence volt, tényleg szörnyen helyes és kisportolt volt és ezt még Amandának is el kellett ismernie.

****

- Mit bámulsz? - förmedtem rá, de persze most sem válaszolt.

Duzzogva elfordultam, kék táskámat a vállamra vettem, kezemben törölközőmmel elindultam az öltözök felé.

- Amanda! - hallottam a hátam mögül mikor elhaladtam a játékosok mellett. Azonnal felismertem ezt a hangot és mosolyogva fordultam vissza. Mark állt előttem sötétkék mezben és fülig érő vigyorral.

Félhosszú sötétbarna haja a szemébe lógott, amit annyira imádtam, szürke szemei pedig most is nedvesen csillogtak. Ha volt valami imádtam ebben a srácban az akkor a szemei voltak. Senkit nem tudtak akinek csak hasonló lett volna, még a testévérnek sem.

- Mark, szia! - köszöntem rá.

- Szia, végeztél? - kérdezte batyumra pillantva.

- Igen, lezuhanyozom, aztán haza megyek.

- Nem nézel meg minket, aztán mehetnénk együtt haza? Útközben kivennénk valami filmet és megnéznénk nálunk?

- Jól hangzik, de nem hiszem, hogy a haverjaid örülnének nekem, jobb ha nem zavarok.

- De hát nem zavarsz - erősködött, persze hiába. Idáig csak egyetlen egyszer volt képes rávenni, hogy maradjak, elég is volt egy életre. Ennek ellenére, minden alkalommal megkért, hogy maradjak. Makacs egy teremtés.

- Te is tudod, hogy nem lenne jó ha maradnék, de tudod mit. Hétkor végzel, igaz? Nos én itt foglak várni, jó?

- Igen jó - mondta kicsit csalódottan, annyira aranyos volt. - De cserébe a Barlangot nézzük meg! - vágta oda, s mire ellenkezhettem volna már ott sem volt.

Mosolyogva indultam el a női öltöző felé, a cuccaimat ledobtam az egyik padra, majd a szekrényemből elő vettem a ruháimat és a tusfürdőmet. A sulink egy drága magániskola volt, így az állami sulikkal szemben a mi öltözőink kimondottan tiszták és rendezettek voltak. Sokáig álltam a tus alatt és folyattam magamra a kellemesen meleg vizet. Hosszú fekete haja a hátamra tapadt és tudtam hamarosan meg fogom bánni, most mégis nagyon kellemes érzés volt.

Ha volt valami rajtam amit szerettem, az akkor a hajam volt. Olyan fekete volt mint az éjszaka és egészen a derekamig leért, nem volt benne semmi extra, egyszerű volt, én mégis szerettem, sőt büszke voltam rá. Nem úgy, mint a testem egyéb részeivel. Nem voltak nagy melleim, inkább voltam sovány, mint formás, és túl magas sem voltam, annak ellenére, hogy a hajam és a szemem is sötét volt a bőröm világos volt, majd nem fehér. Volt is vele elég bajom, alig mentem ki a napra már le is kapott és olyan vörös lettem, mint a rák. Soha nem tudtam lebarnulni, ezért kicsit irigykedtem is a többi lány szép színére, de hát ezt adta a soros, ezt kell szeretni.

Negyed órával később frissen, pihenten és félig még vizes hajjal léptem ki az iskola ( Alfréd Nobel Magán- Gimnázium és Kollégium) kapuján. Kellemes idő volt, a nap sütött és kicsit fújt a szél. Az iskola parkjában hatalmas tölgyfák sorakoztak, amik a leggyengébb szellőben is egy kellemes kis dallamot játszottak a levelikkel, amit mindig imádtam hallgatni. Még csak öt óra volt, de az épület már teljesen üres volt, és a parkolóban is csak az edzők és a kosarasok kocsija sorakozott.

A szél kicsit belekapott a hajamba miközben éreztem, hogy a felsőm már nyirkosodik. A fejemben már előre halottam anyám sipítozását. Az a heppje, hogy agyhártya gyulladást fogok kapni, ha vizes hajjal mászkálok, de én szeretem, ha legalább egy kicsit nedves a hajam. Ilyenkor nem is igazán fekete, sokkal inkább nagyon sötét kék.

Ahogy sétáltam hazafelé a járda melletti fákat figyeltem és a házakat. A szép viktoriánus korabeli épületek és a gondozott pázsit mindig kellemes látvány nyújtott a szemnek. Imádtam ezt a környéket, nem csak azért, mert szép volt, hanem mert olyan nyugalom és békesség vette körül a lakokat, hogy megragadtak. Tudom gonosz dolog ezt mondani, de szerencsére az itt élőknek nincsenek anyagi gondjaik, nem kell korán kelniük, hogy a munkába menjenek és csak későn érjenek haza.

Az összes háznál és az összes családnál szinte ugyan az a helyzet. Apukának van egy jól menő vállalata vagy egy zsíros kis állása, míg anyuka neveli a gyerekeket, sokszor egy dadus segítségével, s közben ő is vállal valami nyugisabb melót. Például lakberendezés, újságírás, szeret szolgálatnál segítő stb. Nálunk is pont így van. Apu képviselő az alsó házban, anyunak meg egy jól menő divatszalonja van a belvárosban.

Nem élünk rosszul, nem panaszkodok, a szüleim is sokat foglalkoznak velem, úgyhogy azt mondhatom az életem igazán remek, elégedett vagy és senkivel nem cserélnék. Még Alexet is képes vagyok elviselni, mert egy olyan barát áll mellettem, mint Mark.

Ahogy így haladtam mosolyogva és kicsit elmerülve saját kis világomba hangos dudálásra lettem figyelmes, majd egy fekete BMW állt meg mellettem. Ismerős volt a kocsi, de a sötétített üveg miatt nem láttam ki ül benne.

- Na nem szállsz be? - hallottam belülről, majd kiszállt belőle egy szőke hajú magas srác, aki történetesen a bátyám volt.

- Taylor! - kiabáltam, míg a kocsit megkerülve a nyakába ugrottam és erősen szorította magamhoz.

- Szia, kicsi Amy! - ölelte át a derekamat, míg kicsit megemelte és most a levegőbe lógtam, de nem bántam.

- Annyira hiányoztál - mondtam nevetve, mikor újra éreztem a talajt a talpam alatt. - Nem is mondtad, hogy ma jössz.

- Hát meglepetésnek szántam.

Taylor annyira menő volt és helyes, én meg persze imádtam. A szőke hajával, kék szemével és ezzel a gúnyos mosolyával együtt. Hét évvel volt idősebb nálam és éppen gyakornokként dolgozott egy építészeti vállaltnál. Taylor ugyan is mérnöknek készül, de a tanulás és a gyakornokoskodás minden idejét elveszi, havonta két havonta szokott, minket meglátogatni pár napra, pedig ő is Londonban él, csak egy kisebb belvárosi lakásban.

Taylor szörnyen jóképű és persze a csajok ragadnak rá, mert helyes, menő és mert gazdag. És vannak barátnői is, de egyik sem volt komoly, a leghosszabb kapcsolata három hónapos volt, egy Kim nevű csajjal, akitől engem a hideg veríték is kivert. Tay mindig minden titkát megosztotta vele, beleértve a nőügyeit is, ami nekem kicsit mindig rosszul esett, még ha nem is mutattam ki.

- Mi az? Talán borostás vagyok? - már megint egy a gunyoros hangsúly és ahogy felhúzza a szemöldökét, komolyan ilyen hangsúlyért szoktak kitörni a verekedések a discoban, de engem nem zavart, mert jól ismerem a bátyámat, tudom, hogy nem rossz akaratból csinálja, ő egyszerűen ilyen, így kell elfogadni.

- Nem, csak jó újra látni téged - vontam vállat mosolyogva, Tay arca is felengedett és egy apró mosolyt, de azért mosolyt villantott meg felém.

- Megint vizes a hajad - váltott témát, mielőtt még túl érzelgőssé válhattunk volna. - Anya ki fog csinálni ezért.

- Tudom, de ha be tudok surranni úgy, hogy ne vegye észre, akkor meg sem fogja tudni.

- Aha, persze - hagyta rám, de közben úgy nézett rám, mint egy nem teljesen normálisra. - Van valami amiről anya ne tudna és a házban történik?

- Hát most lesz - vágtam oda, majd még mielőtt válaszolhatott volna, megkerültem a kocsit és beültem az anyósülésre. - Mire vársz, tapsra? - kiáltottam ki neki.

********************************************************************************

Öt perccel később már a házunk ajtaja előtt álltunk, nem volt egy nagy táv a iskolától az otthonomig még gyalog sem. Taylor még a csomagjaival bajlódott, én pedig megpróbáltam olyan csendbe bejutni a házba, majd föl a szobámba, hogy senki, de főleg anya ne vegyen észre. Már a lépcső felénél jártam és már a markomban éreztem a sikert, mikor az emeltről, pontosabban a nappaliból csattogást hallottam, majd az ajtóban megjelent egy borzas fejé és a hozzá tartozó pici test. Én pedig tudtam elvesztem, Sisyt senki nem tudta leállítani vagy lehalkítani, ha ő valakit üdvözölni akart, akkor azt hangosan és látványosan tette.

- Kérlek, Sisy. Sss - próbálkoztak, de persze hasztalanul. A mi drága kiskutyánk szinte fülsértő ugatásba kezdett, majd megindult felém és a lépcsőtől elrugaszkodva a karomba ugrott.

Ha nem kapaszkodok meg az egyik kezemmel a korlátba, biztos vagyok benne, hogy szép kis esést produkáltunk volna mi ketten, de ez láthatóan kis ördögöt egy cseppet sem érdekelte.

- Amanda, te vagy az? - hallottam anyám hangját a a földszinti dolgozószoba felől, majd egy szék nyikorgását, ahogy végighúzzák a parkettánk.

- Igen, anya - morogta kicsit kelletlenül. - Most lett vége az edzésnek, megyek átöltözök - indultam meg futólépésben a szobám felé, de már elkéstem.

- Amanda Beard, mi van a hajaddal! - kiáltott rám, már ha ezt a hangszínt kiáltásnak lehet nevezni. Ugyanis az én jó édesanyámnak a teremtő szoprán hangot adott, ami még normális hangsúllyal is káros az egészségre hosszú távon, de mikor aztán felhúzza magát és elkezd sipítozni...

- Csak megmostam - vágtam olyan angyali arcot amilyet csak tudtam, míg megfordultam és a lépcső alján álló nőre pillantottam.

Anya még csak most jöhetett meg a megbeszélésről, mivel még kosztümben volt. Hosszú, dús szőke haját szoros kontyba kötötte, és máskor finom vonású arcán a bőr erőteljesen megfeszült és a világos szín helyett vörösben játszott, kék szemei pedig villámokat szortak. Mondtam már, hogy félek az anyámtól?

- Azt látom, azzal nincs is baj, de miért nem szárítottad meg? Havi 500 fontért igazán telhet az iskolának egy nyavalyás hajszárítóra, vagy ha nincs vigyél magaddal! Elfér a táskádban!

- Igen tudom - fújtam ki a levegő, míg a fejemben egy valami motoszkált. " Már megint kezdi" - De tudod, hogy sietnem kell, nincs rá időm, semmi kedvem a Pom-pom lányokkal veszekedni a helyért.

- Akkor mosd meg itthon a hajadat! Amanda, hányszor mondjam még el ha vizes hajjal, hajadonfőn mászkálsz meg fogsz betegedni, ezt akarod?

- Nem.

- Akkor miért nem hallgatsz a szép szóra? Ha így folytatod, kénytelen leszek.... - és még folytatta volna a kiosztásomat ott a lépcsőház kellős közepén, ha nem jelenik meg az ajtóba a vigyorgó tesóm, aki szerintem főleg rajtam múlatott.

- Szia, anya - köszönt rá a háttal álló anyámra mély hangon. Akit elég váratlanul érhette mert ijedtében egy aprót szökkent.

- Taylor! - sikította el magát, majd a bátyám nyakába vetette magát, s mivel anyu nálam azért jóval magasabb a lába is leért ezen művelt végrehajtása közben.

Tay azonban nem díjazta annyira anyu örömét, bár ő is magához ölelte, de az arcára volt írva, hogy nem viseli szívesen ezt a testi kontaktust, vagy csupán sértette a fülét anyu hangja, amit jó közelről élvezhetett.

Én bezzeg nagyon is élveztem a műsort, főleg, hogy anyám a nagy örömködésben teljesen megfeledkezett rólam, így egy ördögi vigyor kíséretében intettem a bratyonak, majd felosontam a lépcsőn, egészen a második szintig, ami történetesen az én birodalmam volt. Itt volt az én és Taylor hálószobája hozzá tartozó fürdőkkel és egy nagyobb közös helyiséggel ami régen játszó szoba volt, de ma ilyen második nappali és könyvtár szerepet töltött be nálunk.

Sisyt menet közben elhagytam valahol, bár nem is bántam, szeretem én, de öt perc bőven elég belőle, még talán sok is. A szobám ajtajának színét két évvel ezelőtt vakító hófehérről tört fehérre változtattam. A szobám pedig teljes mértékben megfelelt az igényeimnek, olyan volt az egész, mint egy mesevilág. A falak világoskékek voltak a plafon bárány felhők és sárkányok repültek furcsa harcosokkal a hátukon.

A padlót szürke színű szőnyegpadló borította, bár ezt nem mindenhol lehetett észrevenni, mert szinte az összes szabad felületet ruhák, könyvek és egyéb ingóságaim borították. Közvetlenül az ajtóval szemben három hatalmas kétszárnyú ablak vigyorgott rám mindig, mikor haza értem. Fehér selyem függönyök keretezték őket, de olyan könnyűek voltak, hogy a legkisebb szellő is a levegőbe kapta őket.

Az ablakoktól jobbra lévő falat egy hatalmas fehér szekrénysor sorakozott, két elem között a saját házimozimmal és tévémmel. Ezzel szemben pedig a fehér kovácsoltvas kétszemélyes ágyacskám terpeszkedett. A fekvőhely mögött a falra pedig egy mesebeli kastély volt festve, hatalmas várfalával és égig érő tornyaival. Igen tudom, nagyon gyerekes, de én nem tudtam megválni tőle, annyira szerettem. És tudjátok ki volt az aki megfestette nekem? Egy profi mázoló egy valag pénzért? Nem téves, ezt apa csinálta még kiskoromba, az egészet ő festette, mondjuk két hétig be sem tehettük a lábunkat a szobába, de megérte, nagyon is. Nekem pedig azóta sem volt szívem megválni tőle, talán soha nem is fogok.

A táskámat ledobtam az íróasztalomra, ami az ablakok előtt állt, majd bevonultam a fürdőbe, hogy megszárítsam a hajam, mielőtt anyának eszébe jutok és utánam jön folytatni a kiosztásomat. Tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor csak akkor úszom meg a büntetést, ha már száraz fejjel várom és leckét írok, vagy legalábbis úgy csinálok, mintha leckét írnék.

De anya nem jött én meg tiz perc alatt eluntam maga, persze megfordult a fejembe, hogy tényleg neki állhatnák tanulni, de hamar ki is vertem. Nem vagyok még annyira meghúzatva, hogy péntek délután a drága időmet tanulásra pazaroljam. Unottan a hifi távirányítóért nyúltam, bekapcsoltam az aktuális kedvencemet: Britney Spears: Piece of me. Igen tudom flúgos a csaj, ha nem örült. Meg kopasz is, de attól még jó hangja van és jó számokat is írnak neki. Az meg nem érdekel, hogyan teszi tönkre magát. Mondjuk Marknak azért nem vallanám be, hogy szeretem a zenéjét, ő úgy tudja, hogy én egy kicsit rockosabb irányzatok kedvelője vagyok, és hát az is vagyok, de ez a szám tényleg jó. Na tetszik és kész, Mark meg bekaphatja!

A hangerőt feljebb kapcsoltam, míg az ágyam mellől felvettem egy könyvet, az éppen aktuális kedvencemet. A Harry Potter utolsó része. Az előbb azt mondtam az aktuális kedvencem? Hát ez nem teljesen igaz, mert azóta nem a HP a kedvencem mióta kinyírták az egyik kedvencemet, Sirius Blacket, csak azért olvasom mert tudni akarom a végét, meg persze a verhetetlen Hermione Granger, a sármos Draco Malfoy és az utánozhatatlan Perselus Piton miatt. Nem tehetek róla, de Harrytől a hideg ráz ki, az összes Weasleyt meg gázkamrába küldeném. Ron szerencsétlen, Percy egy balek, az ikrek el vannak magukkal, szerintem minden értelemben, szinte már koros ha két testvér ennyire egyforma. Bill és Charlie még elmegy, de lehet, hogy csak azért mert velük nem sokat foglalkozik a könyv.

Épp, hogy bele tudtam merülni s már hat óra is volt, indulnom kellett vissza a suliba Markért. Behajtottam a lapot ott ahol tartottam és kimásztam az ágyamból, mert hogy legtöbbször ott olvasok hason fekve, vagy félig lelógva a padlóra, csak hogy a fejem az ami lefelé lóg. A ruhám rendesen összegyűrtem ezért át kellett öltöznöm, na nem mintha ez engem annyira zavart volna, de tudtam anyu kikerget a világból, ha így kilépek az utcára.

A választásom egy fehér térdgatyára esett, meg egy aranyszínű tunikaszerű felsőre, aminek a közepén egy korona volt hímezve és valami hülye szöveg, ami állítólag angolul volt írva, de én még nem tudtam kibetűzni. Szerettem ezt a pólót, mert nekem tetszett, sőt még anyám ízlésének is megfelelt, ami nagy szó, mert általában csak kritizálni tudja a ruhatáramat.

Telefont a zsebbe és már készen is álltam az indulásra, a nappali előtt elhaladva hallottam, hogy anya még mindig Taylor nyúzza, de annyira belemerült, hogy engem észre sem vett. Intettem a bátyónak, aki nagyon is észrevett, majd lesiettem a konyhába és elemeltem anyu kocsijának a kulcsait, aztán cipő a lábra, ki azt ajtón és én már ott sem voltam.

Pik-pak és már ott is voltam a sulinál, bár a forgalom már nagyobb volt, mivel az irodából hazatérő férjek a drága kocsijaikkal eléggé megtömték a szűk kis utcákat. Mindnek dagad a tárcája és ott virít a luxus kocsijába, de a fele még vezeti sem tanult meg, és még nekem dudálgatnak egy-egy előzéskor. Istenem, miért hiszik azt, hogy minden női sofőr béna? Mert én igenis jól vezetek, bár Mark szerint életbiztosítás nélkül senki ne üljön be mellé, de az ő véleménye nem mérvadó, mivel még nincs jogsija. Így végül is mindig belül mellém, ha azt akarja, hogy elvigyék valahova.

Még csak fél hét volt, mikor leállítottam a kocsit a suli diák parkolójában. Kicsit kelletlenül szálltam ki, mert tudtam az edzés még úgy sem ért véget. De alig tettem meg két lépést amikor egy ezüst szinű kis cabrió kis híján el nem gázolt.

- Mi a....?! - fordultam dühösen az autó után, mikor sikerült újra megtalálnom az egyensúlyomat. Kénytelen voltam egy nagyobbacskát hátra ugrani, mivel nem akartam olyan lapos lenni, mint az aszfalt.

Hogy adhattak egy ilyen idiótának jogosítványt! Nem gondolkodik ez! Ilyen gyorsan behajtani egy parkolóban, ahol emberek is lehetnek, történetesen én! Aki tegyük hozzá roppant törékeny, no meg persze értékes tagja társadalmunknak! De valamiért furcsán ismerős volt a kocsi, bár nem igazán érdekelt akkor. Szinte vágtatva indultam el, hogy kirángassam a sofőrt és megmondjam neki a magamat.

Már ott álltam a járgány végénél mikor kinyílt az ajtó és egy vörös hajú, fiatal lány szált ki belőle. Apró rakott kockás iskolai egyenruhában és magassarkúban. Nem az én sulim egyenruhája volt, mivel a mi sulink egyenruhája sötétkék színű, ez pedig fekete és szürke volt. Ennek ellenére azonnal felismertem a kis csajt, volt már párszor szerencsém hozzá.

- Amanda, úgy sajnálom! - szaladt oda hozzá Tiffany és szorosan megölelt, mintha őt gázolták volna el majdnem. Én pedig olvadoztam, nem tehettem mást. Tiffet a leginkább az aranyos jelzővel lehetett illetni. Szegény kis csaj elég ügyetlen volt, de ezt olyan aranyosan tette, hogy senki nem tudott rá haragudni.

- Semmi baj, Tiffany, nincs semmi bajom - veregettem meg mosolyogva a lány vállát és hátát amikor még egy perccel később is szorongatott.

- De ha nem ugrasz félre, el is sodorhattalak volna! - mondta sajnálkozva, mikor egy kevés kis erőszak bevetése után lehámoztam magamról. Látszott rajta, hogy menten elsírja magát, azt pedig őszintén szólva a hátam közepére sem kívántam.

- De elugrottam, te pedig ezek után megtanulod, hogy nem hajtunk be parkolóban ekkora sebességgel. Nem igaz? - kérdeztem tőle, miközben megpróbáltam minél kevésbé örülni annak, hogy legalább nála magasabb vagyok.

- Igaz! - mosolygott rám.

- Na, akkor most meséld el nekem, hogy mit keres itt? Mark azt mondta, hogy csak holnap reggel jössz - karoltam bele és kezdtem el húzni a suli felé.

Tiff és Mark ugyan is már két éve egy pár voltak. A csaj szülei elváltak és ő az anyjához került, de a hétvégéket az apjánál tölti az öcsével együtt. Így ismerkedtek össze Markkal, mivel Mr Enderson az ő szomszédjuk.

- Anyám kitalálta, hogy meg kell ismerkednünk az új pasijával, mivel lehet, hogy ő a nagy ő! - forgatta meg a szemeit gúnyosan miközben ezt mondta, én pedig biztos voltam benne, hogy már rég elfejtette az egész karambol ügyet. - Ezért suli után kocsiba ültem is ide jöttem, látnom kell az én Macikámat! Nem birok ki nélküle ilyen sok időt! - magyarázta, én pedig majd a elhasaltam a Macika elnevezést halva, ennek a csajnak kész becenév szótára van, és minden alkalommal amikor találkozunk másképp hívja Markot még Alexet is, aki ezt nem veszi túl jó néven.

- Aha, akkor gondolom csak reggel mész haza.

- Igen, hétkor indulok vissza, hogy még időben otthon legyek.

- Aha - véleményeztem kicsit csalódottan. Éppen a suli bejárata előtt álltunk meg. - Marknak még valószínűleg edzése van, menj a tornaterembe ott biztos megtalálod.

- Oké, de te nem jössz? - fordult felé meglepetten.

- Nem. Úgy volt, hogy kiveszünk valami filmet aztán megnézzük Markkal, de ha itt vagy te veled biztos szívesebben megnézi, én csak zavarnék.

- Jaj, dehogy! - ellenkezett, és tudtam, hogy komolyan is gondolja nem csak udvariasságból mondja. Tiffany szörnyen kedves lány.

- De igen. Na akkor én most megyek, érezzétek jól magatokat - nyomtam két cuppanós puszit az arcára, majd megfordultam és visszasétáltam a kocsimhoz, még mielőtt rávett volna, hogy maradjak.

Tök feleslegesen jöttem vissza a suliba, s amilyen szerencsém van a csúcsforgalmat is el fogom csípni, de talán még apu előtt hazaérek és anyu sem veszi észre, hogy lenyúltam a kocsiját. Ha szerencsém van, de hát mikor volt nekem utoljára szerencsém?

Alig kanyarodtam ki a suliból már szólt is a telefonom, egyszerű gyári hang, semmi extra. Valahogy nálam ez vált be, mert ez olyan feltűnően, élesen és hangosan szól. Kész tornagyakorlat ahogy kibányászom a telefonom, miközben sávot váltok. A kijelzőre pillantva legjobb barátom nevét látom ott villogni. Csúsztathatós telefonomat, felnyomtam és a fülemhez tartom.

- Igen? - szólok bele megjátszott unott hangon, csak hogy bosszantsam Markot.

- Beard, hol vagy?! - kiált rám eléggé erőteljesen.

- Valahol az Elisabeth és a Luxor környékén - kezdek el nézelődni utcatáblák után.

- És hol kéne lenned?

- Egy hatalmas kád forró vízben? - tippelek, de valahogy neki nem jön be a viccem.

- Nem, nyert! Itt kéne várnod rám, epekedő tekintettel és teljes hódolattal, hogy utána elmenjünk és kivegyünk egy filmet! - világosít fel morcosan.

- Hát lehet, de figyelj helyettem megkaptad Tiffanyt, neki sokkal nagyobb tehetsége van a színészethez, így hitelesebben elő tudja adni, hogy van benned valami amit csodálni lehet!

- Kac-kac! Röhög a vakbelem - morogja, de én tudom, hogy vigyorog, pont olyan bambán ahogy én most. - De én veled beszéltem meg találkozót.

- Lehet, de neked most a nőddel kell foglalkoznod, én csak zavarnék. Na pussz! És jót ne haljak rólad! - vágom oda neki, nevetve, majd lenyomom a telefont mielőtt még visszavághatna.

Szép az élet és még szebb lenne, ha nekem is lenne egy pasi. Pasihiányom van! Három hónapja nincs senkim, mióta szakítottam Robbal. Vagy ő szakított velem, már nem emlékszem. Mindegy is, a lényeg, hogy kell nekem egy fiú. Aki magas és erős és rossz! Imádom a rossz fiúkat! Mondjuk a szüleim nem díjazzák ezt a fajta nézetemet, ezért sem kedvelték Robertet sem.

Jóval lassabban teszem meg az utat a házunkig a forgalom miatt. Időközben már az utcai lámpákat is felkapcsolták, bár még jócskán világos van, a nap csak lemenőben van. Alig állok be a garázsba hallom ahogy apám ráhajt a felhajtóra és megáll. Vigyorogva fordulok meg és még láthatom ahogy kiszáll a kocsiból. Már jócskán múlt 40 éves, de még mindig szörnyen helyes pasi. Ha nem lenne az apám és kicsit fiatalabb lenne nyomban beleszeretnék.

- Szervusz, Hercegnőm! - lép oda hozzám és egy gyors puszit nyom a homlokomra, majd a derekamat átkarolva elindulunk befelé.

- Szia, apa!

- Megint elkötötted anyád kocsiját?

- El - ismertembe vigyorogva. - Mert még mindig nem vettél nekem.

- És nem is fogok - kommentálja. - Látom Tay is megjött - pillant a harmadik autóra.

- Meg.

- Anyád oda volt mi?

- De még mennyire. Elvégre Taylor mindig az ő pici fiacskája marad.

- Szegény srác - rázza a fejét szánkózva apa, de azért a bajsza alatt vigyorog.

- Rád férne egy nyírás - túrok bele rövid sötét hajába.

- Nem, most növesztem! - tiltakozik és lerázza magáról a kezemet, míg aktatáskáját lerakja az előszobában. E szerint ma már nem dolgozik többet, mert ha így lenne akkor a dolgozószobába vitte volna.

- Rossz ötlet - reagálom le kicsit nyersebben, mint szerettem volna, de apu ismer már annyira, hogy ne vegye fel tőlem.

- Drágám! - jelenik meg anya a nappali ajtajában karjában Sissyvel, akire én még mindig neheztelve nézek.

- Szia, Sylvia - fogadja mosolyogva őt apa és egy forró, de gyors csókkal üdvözli. - Milyen napod volt?

- Csodálatos! Képzeld Taylor haza jött - ebben a percben kinyílt a konyha ajtaja és az említett személy jött ki rajta telefonjával pötyögve. Biztos megint valamelyik barátnőjének ír.

- Sam! - pillant fel meglepetten Tay, mivel drága jó atyám ritkán ér haza ilyen korán.

Taylor soha nem hívta apunak, apát, mindig Samnek szólítja, mivel nem vér szerinti rokonok. A szüleim három éves koromban házasodtak össze és mind a ketten hoztak egy gyereket a családba. Tay apja elhagyta őket amikor még egészen kicsi volt, egy másik nőért, azóta talán nem is találkoztak. Az én igazi anyukám pedig meghalt baba koromban egy hatalmas tűzben, amit egy rosszul beszerelt gázbojler okozott. Nem emlékszem rá és sajnos fényképek sem maradtak róla, de nem bánkódom, mert anya, nagyon jól bánik vele, mintha én is édes gyermeke lennék.

- Szervusz, fiam! - fogott vele kezet apa, aki a legtöbbször fiamnak vagy Taynak szólítja őt. - Hol van, Simon? - forgatta a fejét, mikor elindult felfelé a nappaliba.

- Péntek van, szívem. Ilyenkor mindig Andrewnál alszik - világosította fel anya.

Simon a kisebbik testvérem, öt évvel fiatalabb nálam és ő anyáék közös gyereke. Ritkán látom, mert különleges iskolába jár, ahova nagyon okos gyerekek járnak. Igazi kis ész kombány, én sokszor csak Doktor Agynak szoktam hívni, de nem haragszik meg érte, szerintem még tetszik is neki.

- Jah, persze Andrew - véleményezte kicsit kelletlenül apu, aki egy csöppet sem kedvelte Andrewt és a családját. Valamiért ellenszenvesek voltak neki, pedig a kis Andy egész helyes srác, jó humora van, ha idősebb lesz biztos ő lesz az utca réme. Tipikus rossz gyerek.

Még azonban be se értünk a tágas közös nappaliba amikor megszólalt Tay telefonja, valami szörnyen béna rappzenész hangján. Anyu szemöldöke azonnal a magasba ugrott mikor meghallotta, mivel irtózik a rapptől, meg azoktól akik ezt a műfajt művelik. De ez Taylort egyáltalán nem zavarta, lazán előkapta a készüléket és a füléhez rakta, kicsit elvonult tőlünk és az egyik ablakhoz lépett, mert ott jobb a vétel.

Nem akartam hallgatózni, de egyszerűen nem bírtam megállni. S bár nem sokat értettem belőle, de amint meghallottam milyen lágyan és kedvesen bájolog a készülékbe azonnal tudtam, hogy csaj van a dologban. A pumpa pedig azonnal felment bennem, dühösen rántottam el a fejemet onnét és vágódtam le kedvenc fotelomba. Lábaimat keresztbe tettem és lóbálni kezdtem, kezemet pedig összefontam magam előtt és fújtattam, mint egy bika.

Egy pillanatra találkozott a tekintetem apáéval, aki most is értett mindent, és látszott rajta, hogy nem tetszik neki amit lát. Dús szemöldökét összehúzta, szinte egy vonal volt az egész és homlokán függőleges irányban ráncok szaladtak keresztül. Mindig így nézett, ha valami komolyan aggasztotta, és a kapcsolatom Taylorral nagyon is aggasztotta őt.

- El kell mennem - lépett el az ablaktól, haragom okozója.

- De hát csak nem rég jöttél - tiltakozott azonnal anyu, aki apu mellett ült a kanapén szorosan összebújva, Sissyvel az ölében.

- Tudom, de két óra és itt vagyok, meg egyébként is több, mint egy hétig élvezheted a társaságomat, még meg is unsz - vigyorgott le hamiskásán és egy gyors csókot nyomott a homlokára.

- Soha nem foglak megunni téged, kisfiam - mosolyodott el ő is, Tay megint levette a lábáról, mint mindig. Duzzogva fordult el, mert nem akartam tovább nézni ezt a csöpögést. Egyre jobban idegesítettek.

*************************************

Órákkal később mély álomba merülve hatalmas ágyamban feküdtek és megpróbáltam aludni, kevés sikerrel. Ahányszor lehunytam a szememet különös és ijesztő képek tolakodtak a fejembe. Tűz, pattogó tűz, ami minden beborított. Emberek sikoltoztak és szaladgáltak én pedig sírtam, teljes erőmből sírtam. Féltem, nagyon féltem! Egy nő felsikoltott, furcsa morgós hang és férfiak kiáltásai. Árnyékok szaladtak el a szemem előtt. Egy erdő, egy erdőben voltam, láttam a fákat a tűz fényében.

Az emberek csak furcsa elmosódott formák voltak, mindenki rohant, velem senki sem foglalkozott. Valami hatalmas lény árnyékot vetett rám fent az égen, majd eltűnt. Üvöltés, hangos, haragos, nem földi lénytől származó, mégis megnyugtatta ez a hang. Aztán csend, furcsán néma csend. Csak a még mindig lobogó tűz pattogását lehet hallani. Fém koccan, az alakok lelassulnak, óvatosan kicsit bizonytalanul mozognak. Félek, nagyon félek.

Valaki felém tart, nem látom az arcát, de örülök neki, nem tudom miért, de örülök. Biztonságban vagyok most már. Egy nő volt, hosszú fekete hajjal és csillogó szemekkel. Az arca kormos volt és a ruhája amit viselt elszakadt, de rám mosolygott. Kezét nyújtva hajolt le felém, amikor valami történt. Nyílvessző suhan át az égen és a nő egy pillanatra megmerevedik, szemei elkerekednek, fájdalmas, halk nyögés szakad fel belőle, majd....

- Ne! - sikoltva és verejtékezve ébredek fel.

Ágyamban fekszem az otthonomban. Nincs erdő és nincs tűz, én pedig fázom. A hajam csapzott a testem csupa veríték, a hálóruhám rám tapadt és megtekeredett, a takarom már rég nincs rajtam. Zokogni kezdek, keservesen sírok. Annyira féltem és olyan valóságos volt minden.

A szobám ajtaja hangosan kivágódik a villany pedig felkapcsolódik. Anya és apa állnak ott köntösben és pizsamában. Biztos felkeltek a sikításomra. Anya azonnal hozzám siet és a karjába vesz, mint kis koromba. Ringat és simogat, biztató kedves szavakat suttog a fülembe, de én nem tudok megnyugodni. Apu az ablakhoz lép és berántja a függönyöket, hogy eltakarja a telihold fényét. Telihold van, minden hónapban a rémálmok éjszakája. Mióta az eszemet tudom teliholdas éjszakákon üldöznek ezek az álmok. S az idő múlásával, nem hogy halványultak volna, egyre erősödnek és egyre tisztábbak a képek. Gyűlölöm a holdat és gyűlölöm az éjszakákat, mert félek tőlük, szörnyen félek.

- Semmi baj, Amanda! Nyugodj meg, most már vége van - csitítgat anyu és tudom, hogy közben összenéznek apával, aki most már ott áll mellettünk.

Könnyes szemekkel felnézek és látom, hogy apu mérgesen a hajába túr. Nem rám haragszik, tudom én, mégis rosszul érzem magam, ha arra gondolok, hogy miattam kell nekik is virrasztani minden hónapban. Haragszok magamra amiért, még mindig rémálmaim vannak, és ezért ők ketten aggódnak értem.

*************************************

Később mikor anyu és apu visszamentek a szobájukba én még mindig ébren feküdtem az ágyamban. Egy cseppet sem voltam álmos, a félelem és a sírás kiverte a szememből az álmot. Óvatosan kikeltem az ágyamból, majd köpenybe bújtam és elindultam halkan lefelé, a konyhába egy bögre forrócsokiért. Ilyenkor csak is egy kevés édesség tud megnyugtatni. Az egész ház ismét csöndes, Taylor pedig még mindig nincs itthon, különben hallanál az ajtaja előtt elhaladva a szuszogását.

Annyira az álom hatása alatt vagyok még, hogy pillanatnyilag ez sem érdekel. Most tőlem bárhol lehet, akármelyik nőjén vagy nője alatt. Csak is a csokimra akarok gondolni, de az agyamba minduntalan betolakodnak a képek. És annak a nőnek az arca. Fiatal volt, nem sokkal idősebb nálam és hasonlított rám, ebben biztos vagyok. A szemei olyanok voltak, mint az enyém. Talán ő volt az igazi anyukám? De akkor mit kerestünk egy erdőben? És az a sok emberek? A tűz? A morgás, ami bár félelmetes és erőszakos volt, valamiért mégis furcsán ismerős és megnyugtató.