Rosalie Lillian Hale
Emma P 2009.06.23. 19:54
Egy igazi szépség, akiben néha egy kis szörnyeteg lakik.
1915-ben született, 1933-ban 18 éves korában változtatták át. Rochesterben, New York államban élt emberként a családjával. Jómódú családba született, apja bankár volt, anyja háztartásbeli. Volt két testvére.
Rosalie már emberként nagyon szép volt. Hullámos, szőke haj. Modell alkat, szép harc. Szoborszerű szépség. Adóttságaira mindig nagyon büszke volt, hiú teremtés volt már emberként is.
A bank tulajdonosa ahol Rosalie apja dolgozott igen gazdag ember volt, és a férfi fiának megtetszett Rosalie. Mivel Rose, mindig egy nyugodt kertvárosi életre vágyott, gazdag férjjel, ezért elfogadta a házassági ajánlatot. Hamarosan azonban kiderült, hogy Royce King nem az akinek Rosalie hitte. Ő és barátai egy éjszaka megtámadták és megerőszakolták a lányt, majd ott hagyták meghallni. Carlisele talált rá, aki átváltoztatta ezzel megmentette az életét.
Rosalie nehezen fogadta el, hogy vámpír, igazából még mindig harcol ellene, mivel ragaszkodik emberi álmaihoz a békés családról és egy szép kisbabáról. Eleinte Carlisle úgy gondolta, hogy talán Rose lesz az a társ Edwardnak, akire már rég óta vártak. Remélte, hogy úgy egymásra találnak, mint ő és Esme, de Edward hallani sem akar a dologról és ez bántja Rosalie hiúságát.
Később Rosalie lesz az, aki megmenti Emmett életét, bár nem ő változtatja át.
Rosalie később bosszút áll azokon akik ezt tették vele, minddel végez, de a vérüket nem szívja ki. Rosa soha nem ivott emberi vért, így neki könnyen ment a vegetáriánius életre való átállás.
Nincs különleges képessége, ha nem nézzük hihetetlen szépségét.
Rosalie nagyon hűséges és akaratos. Azokért akik fontosak nekik bármit megtenne, még gyilkolna is. A legfontosabb a számára Emmett és a családja, mégha ez nem is mindig egyértelmű. Viszont nehezen enged új embereket közel magához.
Kezdetben ellenségesen reagált Edward és Bella kapcsolatára, mert féltkényen volt a lány emberi életére, de mikor Bella megmentette a bátyja életét a viszonyuk sokat javult és Nessie születése után, egymás bizalmasai lettek, mivel Rose volt Nessie pótanyja, amikor Bella még nem volt magánál.
Rosalie imádja az autókat, de nem csak vezetni szerelni is. Egy piros BMW M3-a van, amit a suliban nem használ mivel nagyon feltűnő.
|