1.      fejezet

    Az első nap

Sokan azt mondják, hogy az örökkévalóság elérhetetlen, megvalósíthatatlan dolog. Igazuk van!

Legalábbis egyes esetekben, de nem az enyémben, én hat éves vagyok, de tizenhét idős lánynak megfelelő testem van. Habár sosem voltam olyan, mint egy átlagos gyermek még nem tudtam feldolgozni azt a gondolatot, hogy soha sem fogok megöregedni.

Hiszen így születtem félig vámpírként.

Ugyanolyan erős vagyok, mint a vámpírok, szépségem minden férfit és nőt vonz és én is tudok vámpírt teremteni, de van szívdobogásom és áramlik a vér az ereimbe.

Édesanyám halandó volt, amikor megszült engem, elképesztő szenvedések árán, édesapám vámpír, ő változtatta át anyámat, amikor szülés után haldoklott, nagy nehézségek árán megmentette.

Az én nevem Renesmee Cullen! Edward és Bella Cullen lánya vagyok!

Ezek a gondolatok jártak a fejemben miközben vezettem iskolám felé az új sport kocsimmal.

El sem hiszem, hogy már hat év eltelt az óta hogy megszülettem, azóta persze már elköltöztünk Forksbol, ami nagyon nehezemre esett, hiszen ott élt Charlie nagyapa és nehéz volt elszakadnom tőle úgy, mint anyámnak is. Sajnos eléggé nagy feltűnést keltünk avval, hogy nem öregszünk így elköltöztünk egy kis városba Cohoe -be Alaszkába, ami észak-nyugati részén fekszik az országnak, ahol még sűrűbben hó is van. Most kezdek, első nap az iskolába nagyon izgulok a beilleszkedés miatt! Miután egy éves lettem, kiderült, hogy van egy új képességem is a gondolataimat eddig meg tudom osztani másokkal, amikor akarom és megtudtok, hogy gondolatot is tudok olvasni, ha erősen, koncentrálok rá. Nagyon nehezen tudom működtetni ezt az erőmet ezért is nem nagyon szoktam használni.

De úgy vélem eljött az a nap, amikor jobban fogom gyakorolni. Megérkeztem az iskola parkolójába, természetesen mindenki a kocsimat bámulta amint bekanyarodtam. Majd ahogy ki szálltam a kocsimból minden szem rám szegeződött, általában hozzá szoktam, hogy jobban megnéznek, mint egy átlagos embert, de eddig még csak kis mennyiségben volt emberekkel kapcsolatom mivel eddig otthon voltam magán tanuló, de anyám úgy gondolta, hogy ideje beilleszkedni és elkezdeni a főiskolát.
A változás hirtelen megcsapott és meglepődés tükröződhetett az arcomon. Szinte minden pasi, aki csak a közelemben volt, és jó néhány lány is engem bámult. Lassan el léptem a kocsimtól és elindultam a bejárat felé, éreztem a szemeket a hátamon, ahogy mentem fel a lépcsőn, pedig semmilyen különleges ruha nem volt rajtam nem akartam feltűnően öltözködni az első napon, féltem hogy úgy nehezebben fog menni a beilleszkedés  persze Rosali néni azt akarta, hogy valami sexi ruhát vegyek fel, de én egy kicsit vissza húzódob farmer – csizma összeállításban maradtam egy kis aranyos divatos kötött pulcsival amit a szoba méretű szekrényemből választottam ki amit még Alice nénitől kaptam amikor elköltöztünk két hónappal ezelőtt. Meguntam a bámulást és hirtelen visszafordultam és láttam, hogy egy fiú különös érdeklődéssel bámult jobban, mint a többiek.

Lassan sétáltam a folyosókon kerestem a termemet ahol az első tanórám kezdődött. Persze első pillantásra megjegyeztem az egész alaprajzát a sulinak, de a látszatot meg kellet tartanom, hogy én még az első nap vagyok itt és nem ismerem ki magam a helyen. Mindezen nehezített az, ahogy anyám itt dolgozott, mint „biológia tanár” az igazi oka az volt, hogy szemmel tartson az első években, hogy nehogy problémám adódjon az emberekkel.

„Nehezen”megtaláltam az osztálytermem az első órám matematika volt, a szívem gyorsabban dobogott, ahogy közeledtem az ajtó felé. Végül meg álltam vettem egy nagy levegőt és benyitottam, aranyos kis helyiség volt olyan húsz ülőhellyel, alapvetően a terem sárga volt faszínű asztalokkal, és akkor megpillantottam ugyanazt a fiút az arca ovális alakú volt alapvetően jóképű, aki, amikor bejöttem annyira bámult és hirtelen elpirultam.

Aztán feleszméltem, hogy félig a tanár felé menet meg álltam és elkezdtem nézni őt.

Ekkor még gyorsabban elkezdett verni a szívem és már lángolt a fejem, hírtelen túl gyors mozdulattal oda nyújtottam a tanárnak a beiratkozó lapom egyik másolatát majd intett, hogy foglaljak helyet, sok választásom nem volt mivel az előtt a fiú előtt volt hely vagy mellette, én a mellette lévőt választottam!

Lassan telt a nap az ebédlőhöz siettem, amikor megint belebotlottam abba a fiúba, de most szó szerint és el is ejtettem a könyveimet hirtelen feléjük nyúltam aztán feleszméltem és hagytam őket leesni. Ő hirtelen le akart hajolni hozzám, de aztán észrevette, hogy bámulnak minket és mindent otthagyva és felállva elsétált bocsánatot sem kérve. Én meg csöndben magamban szitkozódva felvettem a könyveimet és továbbmentem az ebédlőhöz ahol anyámmal volt találkozom, a lelkemre kötötte reggel, amikor elindultam, hogy az első nap vele ebédelek.

Beléptem az ebédlőbe nagyon világos volt erős szürke színű volt a fala, de vajszínű asztalok voltak mindenhol. Először nem láttam meg anyát a teremben a sok idegen arc miatt, de végül kiszúrtam az egyik sarokban amint meglátott integetett.

Ahogy sétáltam felé végignéztem mit visel. Nem tudta, hogy öltözködnek a tanárnők ezért felvett egy egyszerű kék kardigánt hozzá illő szövetnadrággal és egy magas sarkú cipőt. Az asztalhoz érve leültem mellé, anyu széles mosollyal köszöntött.

„Szia, anya,” mondtam.

„Szia, kicsim! Hogy teltek az első óráid?"

Próbáltam nem fintorogni a kérdésre, nem akartam megbántani őt, hiszen már mindent tanultam, amit itt tanítanak.

"  Jól vagy kicsim?"kérdezte, miközben észrevette, hogy teljes erőmből szorítottam a tálcát, mert eszembe jutott az a fiú, de úgy néz ki, hiába igyekeztem elrejteni az érzéseimet, mert anya észrevette, hogy valami bajom van.

Akkor furcsán nézett rám, de nem vette nagyobb figyelembe szerencsére és tovább kérdezett  " tudod, ha valami baj van, akkor velem nyugodtan megbeszélheted!" Igen tudom. gondoltam magamban, de nem volt semmi baj így nem volt mit megbeszélni így csak az mondtam neki hogy "Jól vagyok semmi bajom!"  Erre megharapta az ajkát és nem akart tovább faggatózni ezt szerettem anyámba mindig tudta hol van a határ nagyon szerettem vele beszélgetni.

A gondolataim egy rövid ideig még az idegen körül forogtak, végül megkérdeztem anyumat, neki hogy telt az első napja

Tudtam, hogy ezzel elterelem a gondolatait, és csak áradt belőle a szó.

Nagyon új volt neki ez a szituáció, hiszen még csak most fejezte be az egyetemet, de egyből felvették ebbe a suliba, mint tanár, nem kellett neki sok erőlködés az interjún, sem hiszen az igazgató férfi.

Amikor befejeztük az ebédet nagyobb bedobással mentem a következő órámra, hiszen biológia lesz.

Anyuval együtt mentünk a terem felé, de hirtelen zavartan megálltam a terem előtt

„ Mi az? Mi történt?” Kérdezte anyu.

- „Semmi, csak nem lehetne, hogy ne egyszerre menjünk be?

Így is eléggé új a helyzet!”  Elpirultam

Anyu megcirógatta az arcom, és azt mondta. „Menj csak előre, majd kicsivel később utánad megyek”

Nagy levegőt vettem és benyitottam a terembe, szokványos volt, mint a többi csak nagyobb kétszemélyes asztalok voltak mikroszkóppal. Amikor szétnéztem megláttam bent, azt hittem ott kapok szívrohamot kiderült, hogy csak előtte van hely az utolsó. Egy lány ült a padban, odamentem mellé ránéztem, halványan elmosolyodtam a szerencsémen és leültem.

A lány nem mosolygott vissza, csak szikrázó szemekkel végigmért tetőtől talpig, aztán elfordította rólam a tekintetét. Elsőre nem tűnt kedvesnek így nem szólaltam meg inkább, vártam, hogy bejöjjön anya és kezdődjön az óra.

Tudtam, hogy semmi újat nem fogok tanulni, de azért izgultam, mégis ez volt anyu első órája.

Becsengetés előtt fél pillanattal korábban belépett anyu a terembe, és miden szem rászegeződött. Körbenézet mosolyogva és rám kacsintott. Sok sikert kívántam neki olyan halkan és gyorsan, hogy azt más rajtunk kívül nem hallhatta

Ahogy minden szem rá szegeződött teljesen elnémult az osztály. Sok egyenletes szívdobogást hallottam, de kitűnt egy sokkal gyorsabb is, ami nem a sajátom volt. Füleltem honnan jöhet a hangja, valahová mögém tudtam be azonosítani. De ez mind egy másodperc alatt történt. Nagy sóhajtások, döbbent tekintetek. Ezek szerint nem csak én találtam páratlanul gyönyörűnek anyumat. A fiúk végigmérték szemeikkel, a lányok irigykedve bámulták tökéletes formáját, ragyogó arcát.

Láttam, hogy a szomszédom ugyan olyan szikrázó szemekkel méricskéli anyámat is, mint engem korábban és rájöttem, hogy a szúrós tekintetet a külsőnk váltja ki belőle.

Ahogy anyám megvárta, hogy mindenki megnyugodjon bemutatkozott "Sziasztok, Bella Culen vagyok az új Biológia tanárotok ebben az évben én foglak titeket tanítani" - ahogy kimondta a szavakat egyből megnyugodtam, hogy minden simán fog neki menni. Miután elmondta az első tananyagot rejtve kérdően nézett rám én meg visszakacsintottam neki!

Hangja, mint ezernyi kis harang, úgy csengett, betöltötte a termet.

Utána elkezdte magyarázni a tanmenetet, mindenki rá figyelt, mintha az arany készítés rejtelmeit mondaná el. Minden feltűnés nélkül körbenéztem, hogy milyen is az osztályom. Láttam pár csendesebb lányt az első padokban. A fiúk hátul ültek, bambán bámultak ki a fejükből. Elnyomtam egy mosolyt magamban és újra anyura figyeltem.

Lassan közeledett a kicsengetés és anyu be is fejezte, ekkor mindenkinek megköszönte a figyelmet és mondta, hogy most mehetnek a következő órára, ebben a pillanatban megszólalt a csengő és mindenki felállt én lassan oda sétáltam anyuhoz megvártam még mindenki kimegy a teremből. Oda fordultam anyuhoz "anyu nagyon szuper voltál nyugi mondtam, hogy nem lesz semmi baj!" Tényleg nem volt semmi baj nagyon jól tanított érdeklődést felkeltve mégis komolyan. Ő legszebb mosolyát felvette, és rám mosolygott. " Nagyon köszönöm kicsim el sem hiszed mennyit jelent ez nekem, hogy így kitartasz mellettem" "Nincs, mit anyu tudod, hogy nagyon szeretlek" - utána fejen csókolt, de észrevettünk egy szívdobogást, ami szaporább, mint a másik az ismeretlen srác még ott szedelőzködött mögöttünk és halotta a beszélgetésünket hírtelen meglepett arcot vágott, de aztán kicsit mosolygott, és mintha kis megkönnyebbülés is látszott volna az arcán. Hírtelen felkapta a cuccát és kirohant a teremből aztán összenéztünk anyuval és elmosolyogtunk rajta!

Vajon mit gondolhatott? Nagy volt a kísértés, de nem használtam a képességem, hogy megfejtse ezt, rejtélyt, egy pillantást vetettem a teremre mielőtt mi is kimentünk volna, ekkor láttam meg a padtársam tornafelszerelését. Annyira sietett, hogy itt felejtette.

Az asztal mellől felemeltem a zsákot, és meglepetten mosolyogtam. A lány neve bele volt hímezve Sarah B.

Már az ajtónál voltam, amikor valaki belém rohant és a földre esett mielőtt elkaphattam volna. Sarah volt az. Megdöbbenve nézett fel rám a földről és meglátta a kezemben a zsákját

Láttam, hogy a kezemet nézi és ekkor megszólaltam

„Ezt itt felejtetted!” És nyújtottam a kezem hogy felsegítsem.

Kicsit szétártotta a száját, amikor felsegítettem, majd hírtelen megszólalt " Köszi " aztán elrohant, kezdtem úgy érezni mintha félnének tőlem az emberek.

De legalább már tudom a nevét gondoltam magamban, majd továbbsétáltam a következő órámra, ami torna volt. Miközben azon gondolkoztam, hogy engem mért nem úgy fogadnak az emberek, ahogy anyut az ő első napján. Remélni mertem csak, hogy később megbarátkoznak majd velem.

A tornaóra gyorsan eltelt az akrobatikát vettük első órán próbáltam egy kicsit bénázni, mint az emberek, de nem nagyon sikerült minden mozdulatom tökéletesen sikerült természetesen és a legjobb jegyet kaptam rá.

Megpróbáltam úgy beilleszkedni, ahogy tudtam nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz megkönnyebbüléssel vettem észre, hogy szól a csengő és gyorsan mentem is átöltözni.

Az öltözőben a gondolataimba merültem és rájöttem, hogy túléltem az első napot. Lassan elindultam a kocsim felé és egy nagy tömeg fiút láttam meg körülötte eléggé megijedtem, hogy mit akarhatnak, de akkor rájöttem, hogy csak a kocsimat bámulják. Halottam már távolról a suttogásaikat. "Halottad hogy Mrs. Cullen lánya?"  "Honnan futhat nekik ilyen kocsira még csak két hónapja adták ki!"

"Láttátok a biológia tanárnőt milyen gyönyörű?" "a lánya se csúnya!" mondta a másik.

Egy pillanatra elgondolkodtam, rajta hogy elmegyek sétálni néhány percre, de aztán rájöttem, hogy felesleges úgysem fognak egyhamar elmenni. Odasétáltam és mindenki engem bámult.

Egy kicsit el is pirultam.  „Szia, tudod, hogy ez milyen kocsi?”  „Hát azt hiszem, hogy egy Alfa Romeo Mito? „ Kicsit hülyén éreztem magam mivel mindegyikük meglepődött, hogy tudom persze tudtam, hogy jól válaszolok, de azért megkérdeztem.  „Jól tudom?” hírtelen elpirult az a fiú, aki kérdezett. „Igen jól tudod” „nagyon szép darab itt még csak nem régen adták ki” erre elkezdtem gondolkodni, hogy juthatnék oda a kocsihoz mire megszólalt. „Bocsánat hogy így megbámultuk, de nem minden nap lát az ember ilyen kocsit – srácok engedjétek oda Renesmee-t kérlek a kocsijához!”  meglepődtem, hogy tudja a nevem, de rájöttem, hogy most én vagyok az egyik újdonság ebben a suliban!

Az út hazafele könnyű volt mivel a térképet megjegyeztem így semmi akadály nem vetődött elém.

Apu már várt engem a garázsnál halotta hogy jövök haza már kilométerekről.

Elkezdett mosolyogni, ahogy meglátta az ablaküveg mögül az arcom. „Minden rendben ment az iskolába?” Kérdezte mosolyogva, ahogy szálltam ki a kocsiból. „Igen minden rendben volt” hírtelen eszembe jutott, ahogy anyu ott áll a tanári pad mögött és épp mutogatott a táblán. Apu erre hangosan elkezdett nevetni. „Milyen fura édesanyád így látni” Nekem is” egyből rájöttem min nevetett, hiszen már hat éve olvasott a gondolataimban! Ahogy haladtunk a ház fele eszembe jutott az a fiú, apám rám is nézett kérdően, de nem szólalt meg.

Elkezdtem nézelődni a fák között, hogy ne rá kelljen nézni, és hogy ne gondoljak a fiúra meglepetésemre-nehezemre esett nem gondolni rá. Elkezdtem tanulmányozni a házunkat kívülről világos volt a falai szinte csak ablakokból álltak nagyon hasonlított a régi házunkra.

Ebből is látszik, hogy Esme választotta ki, nagyon jó ízlése volt ilyen téren. Kint már várt minket Alice.
Még mindig zavarja, hogy nem látja a jövőmet, bármennyire is erőlteti magát, de talán kezd bele törődni. Érdeklődött a napom felől, miközben végigmérte az öltözékem. Hitetlenül rázta a fejét, hogy annyi ruha közül olyan átlagosakban jelentem meg az első napomon.

"Nem hiszem, el mennyire hasonlítasz anyádra" "De Alice tudod, hogy nem szeretek hivalkodóan öltözködni"

"Igen tudom, tudom meg sem szólaltam."Aj, hogy mindig ezzel nyaggat engem. Amint Alice kimondta a szavakat már hallottuk, ahogy anya közeledik a kocsival.

Nagy mosollyal az arcán érkezett meg. Anyuval mintha csak összebeszéltünk volna, ő is feltűnés mentes öltözékében szállt ki a kocsiból és üdvözölt mintanyiunkat.

" Mondta, hogy simán fog menni az első napod!"mondta Alice neki. " persze tudhatnám, hogy nem éri meg ellened fogadni” válaszolta miközben már a ház ajtajánál jártunk.

Bementünk a házba és éreztem a megkönnyebbülést, ahogy haladtam befele az otthon érzését, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz elhagyni a házat, de majd beleszokok, a gondolkodásomba apu zavart meg. "Na hogy megy a kocsi?" sajnos a kocsimat nem volt alkalmam ki próbálni csak még korán, reggel mert nem engedték meg, hogy az új helyen vezessek szóval csak ma volt a beavatása. "Nagyon jól megy apu sok fiú el is kezdte bámulni!” - "Tényleg? Pedig még annyira nem is olyan feltűnő kocsi, mint Rosalinak van!"

„Bella várj!” – mondta Alice, ahogy bent voltunk a nappaliba és anya fel akart menni a lépcsőn, hírtelen megfordultak és kimentek az ajtón és az erdő fele vették az irányt.
„Apu nem tudsz róla, hogy mit titkolóznak?” „Nem kicsim, jó párszor megpróbáltam Alice gondolataiban kutatni, de nem sikerült, amikor a közelében vagyok, mindig elkezd más nyelveken számolni vagy zagyvaságokra gondol, megjegyzem ez bevált módszer nála és ezt általában addig csinálja, míg a megfelelő távolságba nem kerül tőlem! ”
„Szerintem titkolóznak valamit tőlünk!”  Nem tudom, miért csinálja ezt anya, hiszen ő utálja legjobban a hazugságokat meg a titkolózást.

 „Nyugodj meg kicsim, ha el akarják mondani úgyis, elmondják!”
„Igen tudom!” Miközben válaszoltam araszoltam fel a lépcsőn bementem a szobámba, hirtelen kicsit megijedtem mivel valaki ült az ágyamon, Jacob volt nagyon meglepődtem nem számítottam rá. „Szia!”  köszöntem neki, „szia!” Köszönt vissza.
„Milyen volt az első nap?”  „nem volt rossz, de hiányoztál!” Tényleg hiányzott, de az a különös fiú úgy lekötött, hogy nem bírtam rendesen koncentrálni.

Nem tudtam pontosan mit érzek Jacob iránt, úgy érzem, szerelemnek mondhatnám, amikor közelebb jött hozzám gyorsabban vert a szívem szóval abba biztos lehettem, hogy valamit éreztem iránta. Természetesen még nem történt köztünk semmi, apu nem is nagyon ürülne neki, ha történne, azt tudom, kis korom óta nagyon fél attól, hogy bekövetkezik az, amit még Jacob megjósolt, hogy én leszek az örök párja!
„Minden rendben van?”  Kérdezte Jacob
„Persze, csak egy kicsit elgondolkoztam!”  Nem vettem észre hogy csak bámulok ki a fejemből, hírtelen megfogta az arcomat és é két ujját lassan végig húzta az arcomon amíg libabőrös nem lettem aztán el is pirultam. Ő olyan szenvedéllyel nézett rám hogy el kellet fordítani a fejem az arcától.  Lassan elkezdett közeledni az arcomhoz, és ajkai hihetetlen lassúsággal elkezdték megtalálni az enyémet nem éreztem még ilyet egész életemben, az ajkai egyenlő hőmérsékletűek voltak az enyémmel, miután már nem tudtam megállapítani hol is vagyok elkezdtem remegni, és földbe gyökerezett a lábam. Jacob teljes mértékben átkarolt olyan erővel, hogy egy teljes emberi lénynek biztos eltört volna a gerince, annyira megvakultam és megsüketültem, hogy észre se vettem, hogy valaki ott áll a kitárt ajtóban. Hirtelen elrántottam az ajkaimat az övétől és megláttam ki az... - Alice!..én...én -

- Ne mondj semmit Nessie, láttam mindent. Jacob azonnal el kell menned innen mielőtt Edward ide jön!!!

Nessie te gyere velem! -

De Alice hisz nem csináltam semmi rosszat! - Ahogy ránéztem megláttam , hogy a szemei a semmibe néznek, szóval próbálja a jövőt kutatni.

Igen tudom de ez most a legjobb amit tehetünk különben... - És ő nem fejezte be a mondatot, és már csak azt vettem észre, hogy egy autópályán száguldunk a kocsimban!

- Alice! - Hirtelen felém fordult. - Tessék?  - mondta szinte suttogva mintha valami borzalmasat látott volna az előbb. - Mi lett volna, ha apu talál meg minket? - Őszintén mondom Nessie fogalmam sincs, de nem hiszem, hogy kezet ráztak volna Jacobbal! - erre egy kis mosoly jelent meg az arcán, amit szinte egyből fel is váltott az aggódó kifejezés.

- Figyelj Nessie meg kell  értened Apád ő borzasztóan aggódik érted és csak annyit akar, hogy boldog legyél de ...- utána már nem folytatta és rájöttem, azért mert leparkolt és megállt. Hirtelen elmerültem saját gondolataimban, és nem halottam, még ha beszélt is hozzám. Mi történhetett volna ha nem Alice talál meg minket, talán verekedés vagy még rosszabb? De nem akartam erre gondolni, hisz megkaptam életem első csókját! Erre elmosolyogtam és Alice kérdően nézett rám. - Lemaradtam valamiről? - Semmi csak... - nem tudtam hirtelen, hogy fejezzem ki magam és aztán rájöttem. - Boldog vagyok! – És abban a pillanatban eszméletlenül rám mosolygott és én vissza mosolyogtam. Aztán már csak azt vettem észre, hogy egy helyben állunk, - Alice hol vagyunk?- és akkor észrevettem a legközelebbi árú házba hozott engem. – Jaj Alice! - Úgyis ezt akartam kérdezni tőled amikor a szobádhoz mentem. - És akkor felvette könyörgő arc kifejezését aminek sosem tudok nemet mondani.